Harrach Péter: A Simicska-orgánumok már nem jelentenek tájékozódási pontot a nemzeti oldal számára

politika
2015 március 24., 05:59
comments 162

A KDNP frakcióvezetője szerint jogosan aggódnak a kormánypárti politikusok, hogy hátba támadja őket a HírTV vagy a Magyar Nemzet. Harrach Péter szerint

 "ma már nem ugyanaz a Hír TV és a Magyar Nemzet, mint eddig."

photo_camera MTI Fotó: Földi Imre

A keddi Népszabadság nyilatkozó konzervatív politikus megerősítette a pártja tisztújításán elhangzottakat, szerinte a HírTV pótolható, de cáfolta, hogy ezt az M1-gyel tartaná elképzelhetőnek, mert a

"köztévé, a nemzeti hírcsatorna nem Fidesz-tévé".

Harrach szerint nem két hónap médiumot felépíteni a jobboldalon, ami színvonalas és elkötelezett, de szükség van rá, mert nem lehet a HírTV-re, a Magyar Nemzetre és a Lánchíd Rádióra számítani. A frakcióvezető elmondta, hogy hivatalosan nem bojkottálja a KDNP az előbbi csatornákat, de ő minden egyes esetben mérlegeli majd a felkérést. Harrach Péter szerint a miniszterelnök melletti lojalitás és szolidaritás lelkiismereti kötelessége. A Simicska-Orbán konfliktus szerinte egy nagyvállalkozó személyes sértettségéről és a miniszterelnök elleni brutális támadásáról szól. Ez inkább együttérzést és szimpátiát vált ki a jobboldalon a miniszterelnök iránt.

 "Mondhatnám azt is, hogy összerántja a jobboldalt. De az okoz némi zavart, hogy a Simicska-orgánumok már nem jelentenek tájékozódási pontot a nemzeti oldal számára."

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.