Két levelet is írt Tarsoly Csaba Szijjártó Péternek

Tbg
Egyéb
2015 március 26., 16:40
comments 145

"Vállalja a személyes felelősséget a Quaestornál történt pénzügyi szabálytalanságokért Tarsoly Csaba, csak a családját hagyják békén, és kártalanítsák a kisbefektetőket" - írja az Index, amely úgy tudja, a Quaestor vezetője ezzel, a barátjának tartott fideszes politikus címzett levéllel "adta meg magát" végül.

"Az Index információi szerint miután visszavette a nevére a céget, ezt írta levélben Szijjártó Péter külügyminiszternek a bedőlt brókercég régi-új tulajdonosa"

- írja az Index.

Tarsoly tehát két levelet írt Szijjártó Péter külügyminiszternek az Index szerint: az elsőről még a Figyelő számolt be, ez még 8-án született, vasárnap, amikor Tarsoly beszámolt a cégvezetésnek, hogy csődveszélybe került a cég, de akkor még úgy gondolta, a helyzet menthető.

Az első levél ugyanis Orbán Viktornak szólt, Szijjártó ezt át is adta a miniszterelnöknek. A levélben Tarsoly leírta, hogyan lehetett volna kormányzati segítséggel megmenteni a Quaestort, ám Orbán - meglepetésre - nem állt a projekt mellé.

Tarsoly közben megpróbálta egy nincstelenre átjátszani a céget, ám váratlanul mégis visszakerült annak élére, ekkor született a második, a totális kudarcot beismerő levél.

Az Index cikkébe érkdesség még az, hogy azt írják, a Küküm március 9-én, azaz hétfőn "hétfőn délelőtt jelezte, hogy visszakéri a pénzét, a Quaestor pedig a szokásos tárgynap plusz két nap kifizetési idő helyett még hétfőn délután ki is fizette."

Eddig a kormányzat azt kommunikálta, Szijjártó Orbán 4-ei figyelmeztetése után 5-én (36 órával később) már utasítást adott, hogy a külügy cégei mentsék ki a brókercégeknél lévő pénzüket.

A külügy az Index értesüléssel kapcsolatban újra megismételte korábbi közleményét, miszerint Szijjártó Péter a Quaestor csődjét megelőző időszakban nem találkozott Tarsoly Csabával, és semmilyen levelet nem kapott a Quaestor vezetőjétől.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.