Tarsoly Csabát még mindig nem sikerült előzetes letartóztatásba helyezni

bűnügy
2015 március 28., 10:22
comments 130

Nem döntött a bíróság Tarsoly Csaba és két társa előzetes letartóztatásáról – számolt be a hír TV a Magyar Nemzet szerint, Tarsoly ügyvédje, Papp Gábor tájékoztatása alapján.

Talán holnap döntenek majd ebben a kérdésben, vasárnap reggel folytatódnak a tárgyalások.

Tarsoly egyébként az MNB szerint 150 milliárdos kötvénycsalásról szóló vádak nyilvánosságra kerülése után 18 napig intézhette ügyeit. Cége kétszer is úgy tett, mintha csődbe ment volna, közben közgyűlésen úgy alakították át a céget, hogy iratokat lehessen eltüntetni, és a kártalanításkor a kisbefektetők kerüljenek a sor végére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.