A köztévé szurkol Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak, meg is mondták neki

futball
2015 április 06., 15:34
comments 305
photo_camera Orbán Viktor átadja a Puskás Suzuki Kupát a Budapest Honvéd játékosainak, miután a csapat az utánpótlás labdarúgótorna döntőjében 11-esekkel legyőzte a Real Madridot a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Arénában 2015. április 6-án. A fővárosi együttes negyedszer győzött az U17-es csapatok számára nyolcadik alkalommal kiírt versenyen. (Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Már az is egy szép gesztus volt a miniszterelnök felé, hogy az új nemzeti főadó, a Duna TV élőben adta a Felcsúton megrendezett labdarúgó utánpótláskupa döntőjét. Ez az a minitorna, amit mindig húsvétkor rendeznek meg, most már nyolcadszor, és még egyszer sem nyerte meg a házigazda Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.

Most sem, a döntőbe sem jutottak az Orbán-akadémia játékosai, akik sajnos így nem kerültek képernyőre, de a Duna TV valamit pótolt a veszteségből, és megszólalta a Honvéd-Real Madrid-döntő után a miniszterelnököt. (A Honvéd nyert 11-esekkel.)

photo_camera Óscar Rodríguez Arnaiz, a Real Madrid U 17-es csapatának labdarúgója átveszi a legjobb játékosnak járó díjat Urbán Lászlótól, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettesétől a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótorna eredményhirdetésén a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Arénában. Mellettük Orbán Viktor miniszterelnök (j), Simicskó István sportért felelős államtitkár (b) és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester (b2).

Megérdemli végül is, lassan nincs még egy ember, aki ennyi magyar meccs nézésével szomorítja magát, mintha nem lenne egyéb szórakozási lehetőség az országban.

Orbán arról beszélt, hogy az akadémiák már beindultak, jönnek ki a fiatalok, itt lenne az ideje, hogy helyt szorítsanak nekik a magyar élvonalban, ha másként nem, szabályváltoztatással. És akkor jött a váratlan, de a köztévétől nem is annyira meglepő benyalás:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.