Lázár Tarsoly parlamenti belépőjét is parádésan megmagyarázta

bűnügy
2015 április 07., 10:55
comments 341

magyar levente

Néhány tízmillió ide vagy oda, amit a Külügy alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház 3,8 milliárdjának kamatain elvesztettünk, az kit érdekel, nem igaz?

Magyar Levente, a Szijjártó-féle dörzsölt külgazdasági minisztérium államtitkára szerint ezzel nem kell foglalkozni egyáltalán, ki sem kell számolni, be sem kell ismerni. Egy parlamenti kérdésre legalábbis ezt válaszolta, azt hangsúlyozva, hogy az állam 3,8 milliárdos tőkéjét sikerült kivonni a Quaestorból (azt nem tette hozzá, hogy ezzel persze csökkent az a vagyon is, amivel majd kártalanítani lehetne a kötvénykárosultakat).

Kamu sztorik megint

Az államtitkár elismételte azt a hihetetlen történetet, hogy Orbán egy egyetlen nap alatt elkészült NGM-jelentés alapján döntött a pénz kivételéről február 25-én, egyébként egy nappal azelőtt, hogy először hírt kaphatott volna arról, hogy a Honvéd Egészségpénztár pénze beragadt (korábban erre hivatkozott a miniszterelnök).

Csalárd módon arra utalt az államtitkár, hogy az Eximbank-részvényeket nem lehetett volna máshol tartani, ami konkrétan nem igaz.

Egy másik kérdésre elmondta, Kiss Szilárd Miklós ügy miatt sincs magyarázkodni valójuk, az, hogy ő a külüggyel és a Queastorral csinálta sorozatban a törvénysértő üzleteket, igazából össze nem tartozó dolog.

Lázár Tarsoly parlamenti belépőjét is kimagyarázta

Nem sokkal korábban Lázár János nem válaszolt a Queastornál tartott pénzekkel kapcsolatos kérdésekre.

lázár jános

Majd azt is elmondta egy másik kérdésre válaszolva, hogy Tarsoly Csaba azért kapott parlamenti belépőt, mert kért olyat, ők pedig engedélyezték. Az indoklás az volt, hogy a kereskedőházakkal kapcsolatos ügyintézés miatt volt szüksége az akadálytalan parlamenti belépésre. De, mint Lázár elmondta, csak később bizonyosodott be, hogy Tarsoly méltatlan a bizalomra. Ennyi!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.