Amit Semjén Zsolt mondott a vasárnapi zárva tartásról, az úgy volt igaz (nem)

POLITIKA
2015 április 10., 15:24
comments 108

A héten minden napra ad valami Semjén Zsolt KDNP elnök mandineres interjúja.

"Például a Frivaldszky Gáspár vezette civil szervezet itthon képviseli évtizedek óta a szabad vasárnapot, de nemzetközi mozgalom is szerveződött már e köré. Számos szakszervezettel beszéltünk, akik támogatták."

Ezt is mondta sok más okos dolog mellett Semjén. Azóta Frivaldszkyről kiderült, hogy nem az a klasszikus civil, legalább is abban az értelemben, hogy ő sokkal inkább a KDNP alkalmazottja, a párt szakértője, sőt képviselőjelöltje is volt.

De nem csak ez a rész nem volt pontos Semjén válaszában, az ATV-nek nyilatkozva ugyanis Frivaldszky a következőket mondta:

  • nem tudja, konkrétan melyik szervezetre gondolt Semjén,
  • több olyan szervezetnek is dolgozik, amely követelte a szabad vasárnapot, de egyiknek se vezetője
  • van egy szervezet, amelyik kiáll a szabad vasárnap mellett: ez a CitizenGo, azonban ez csak másfél éve van jelen Magyarországon, és Fridvalszky ennek sem a vezetője.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.