Az Európai Bizottság is rászáll a Google-re

gazdaság
2015 április 15., 11:27
comments 65

Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa uniós vizsgálatot kezdeményez a Google ellen, amiért a cég számos esetben gyaníthatóan visszaél hatalmas piaci fölényével. A biztos egyelőre csak egy közleményt adott ki, melyben közölte megállapításait. Azt mondta, a Google-nek 10 hete van válaszolni.

Vestagernek konkrétan azzal van problémája, hogy a Google keresője előnyben részesíti a Google vásárlási oldalának találatait, a vetélytársakat pedig hátrébb sorolja. Az EU-ban indított netes keresések 90 százalékát a Google bonyolítja le, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a cég algoritmusai mit és mi alapján sorolnak előre vagy rejtenek el teljesen a felhasználók elől.

A biztos a Google más szolgáltatásait is kritizálta, szerinte aggályos, hogy a cég okostelefonokra fejlesztett Android operációs rendszere eleve a Google egyéb szolgáltatásait is telepíti a telefonokra.

A Google egyelőre annyit reagált, hogy nagyon nem ért egyet a kritikával, és természetesen eljuttatja majd részletes ellenérveit az Európai Bizottsághoz.

Vestager panaszai azonban így is nagy jelentőségűek, 5 éves vizsgálat eredményeként születtek, és az első lépését jelezhetik az esetleg az EU által a Google ellen indítandó jogi eljárásnak, mely akár komoly versenyjogi bírságokban is végződhet. Az Európai Bizottsághoz 2010 óta több versenyjogi panasz is érkezett a Google ellen, ezek beadói többek közt a Microsoft, a Tripadvisor vagy a Streetmap voltak, és beadványaik lényege a legtöbb esetben az volt, hogy a Google keresője hátrányosan különbözteti meg a termékeiket.

A Google szerint a keresője nem alakította át az internetes áruházak piacait, hiszen az EBay és az Amazon is tök jól elvan annak ellenére, hogy azok nem a Google-höz tartoznak. Sőt, a Google által közzétett grafikonok szerint Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában a két cég vezető pozícióját nem is veszélyezteti a Google webáruháza.

A Google versenytársai üdvözölték az EU lépését. (BBC)

Arról egyébként, hogy a világ legnagyobb keresője hogyan dug el dolgokat, és hogyan tol linkeket a felhasználók arcába, már nagyon sokan írtak, itt van egy cikk a dologról.

A Google a Search és az Android blogjain reagált a vádakra egy-egy bejegyzésben. Mindkettőben azzal érvel, hogy a Google inkább segített a világon az újításaival.

Hát, majd meglátjuk!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.