Aszódi: Azt csinálunk az elhasznált fűtőelemekkel, amit csak akarunk

POLITIKA
2015 április 20., 19:45
comments 288

Több lehetősége is van Magyarországnak, hogy megnyugtatóan rendezze a paksi atomerőműben keletkező hulladék, mint például a használt fűtőelemek elhelyezésével kapcsolatos problémát

- mondta Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos hétfő este az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában.

A kormánybiztos a használt fűtőelemekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nagyon szerencsés helyzetben van Magyarország, mert több választási lehetőségünk is van.

Magyarországnak lehetősége van a fűtőelemek itthoni átmeneti tárolásra, valamint a magyar-orosz államközi szerződés értelmében lehetősége van arra is, hogy a fűtőelemeket visszaszállítsa Oroszországba, akár átmeneti tárolásra, akár pedig feldolgozásra.

Aszódi Attila szerint arra is lehetőségünk van, hogy egy harmadik országban dolgoztassuk fel a használt fűtőelemeket, ebben az esetben pedig azt követően kell gondoskodni az elhelyezésükről.

Megjegyezte, hogy az unióban direktíva szabályozza a fűtőelemek kezelését, és Magyarországnak még az idén ki kell dolgoznia és le kell adnia egy hulladékkezelési programot, amelyben meghatározzák azokat a szakmai alapvetéseket, amelyek irányadóak lesznek az elkövetkező években ebben a kérdésben. (MTI)

A kormánynak már van terve arra, hogy atomtemetőt épít a Pécstől néhány kilométerre lévő Bodán, de ebben a kérdésben még nem született végleges döntés.

Aszódi az Európai Bizottság által hétfőn jóváhagyott fűtőanyag-szállítási szerződést elemezte a tévében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.