A Fidelitas elnöke már kiheverte, hogy a testvére öt trafikot nyert Szombathelyen

politika
2015 április 22., 10:45
comments 187
  • Böröcz László hatalmas formában adott interjút a 168 Órának.
  • A Fidelitas elnöke szerint sikeres akció volt a provokátorfigyelő meghirdetése, de azt nem tudta pontosan, hogy mit jelent ez a szó.
  • Eddig nem tudtak eleget foglalkozni a fiatalokkal, mert inkább a saját berkeiken belül dolgoztak, de most itt a nyitás ideje.
  • Az egy kicsit kellemetlen volt neki, hogy a testvérének odapottyant öt trafik, de szerencsére már túl van rajta.

A Fidelitas-elnök elmondta, hogy nem Habony Árpád ötlete volt a provokátorfigyelő, hanem a szervezet tagjai találták ki. Aztán az interjú későbbi részében be is bizonyította, hogy még ő sem volt ott az értelmi szerzők között:

Tudja, mit jelent a provokátor szó?
– Így kapásból nem.
És azt, hogy mikor élte virágkorát a kifejezés?
– Nem.
A kommunista államvédelem használta.
– Ezt nem tudtam.

De a lényeg, hogy az akció sikeres volt, mert a témával a közéletben és a sajtóban is foglalkoztak. Annyit azért megengedett, hogy a kifejezés talán kicsit szerencsétlen volt.

photo_camera Böröcz László bejelenti a provokátorfigyelőt/MTI Fotó: Marjai János

A Fidelitas elnöke azt is látja, hogy a fiatalok megszólításában van egy kis elmaradásuk Jobbikkal szemben. Eddig azért nem tudtak intenzívebben foglalkozni a fiatalokkal, mert inkább a saját berkeiken belül dolgoztak, de most eljött az idő.

Az V. kerület alpolgármestereként nem érzi úgy, hogy a Fideszen belül fogyna a levegő Rogán Antal körül, ő a párt minden vezetőjével jóban van, nem tapasztalt belső feszültséget.

Rohadt trafikok

De azért az ő élete sem ennyire egyszerű:

Saját bevallása szerint a Fidelitas elnökét kellemetlenül érintette az ügy, hogy a testvére egyszerre öt trafikot nyert Szombathelyen.

Majd a megnyugtatott mindenkit:

"Nem tudok mit tenni. De már túl vagyok rajta. És bírom a strapát."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.