Az ukrán elnök harcot hirdetett az ország oligarchái ellen

külföld
2015 április 26., 18:59
comments 52

Petro Porosenko pénteken egy interjúban fogalmazott meg elég világos figyelmeztetést, ami szerint aki nyomást próbál meg gyakorolni az államra, az büntetésre számíthat. E gesztusra azért volt szüksége Porosenkónak, mert elterjedt a vád, hogy a múlt heti kijevi bányásztüntetést az ország leggazdagabb embere, Rinat Akhmetov szervezte, hogy így érje el, hogy visszakapja vagyonának azt a részét, amit jelenleg éppen ügyészségi vizsgálat miatt zároltak. Minderre kiszivárgott dokumentumok utalnak. Ugyanakkor Akhmetov tagadja, hogy ő vagy vállalata, a DTEK érintett lenne a bányásztüntetésben.

Porosenko figyelmeztetése szerint nem sok jóra számíthatnak azok az oligarchák, akik álsztrájkokkal próbálnak meg nyomást gyakorolni. Ez a konfliktus azonban nem az egyetlen, amivel az ukrán elnöknek szembe kell néznie. Pár héttel azután, hogy leváltotta tartományi kormányzói pozíciójából Igor Kolomoisky oligarchát, Porosenko harcot hirdetett az ország kiskirályainak uralkodása ellen. A cél, hogy a monopóliumokra építő, elcsalt privatizációkból meggazdagodó hatalmi elitet visszaszorítsa a politikából.

Pont az oligarchák által túszul ejtett állam felszabadítása volt az egyik olyan fontos követelés, amit a Viktor Janukovicsot is elűző tüntetők követeltek a Majdanon.

Akhmetov régóta Janukovics támogatójának számított. Vagyonát a Forbes 6,7 milliárd dollárra teszi. Igaz, hogy jelentős érdekeltségei vannak keleten, a donyecki régióban, ezek pedig sokat veszíthettek értékükből az elmúlt egy évben. Az előző elnök támogatásának köszönhetően Akhmetov az ukrán acél- és bányászipar nagy része fölött átvehette az irányítást. Az ügyészség most több korábbi privatizáció ügyében is vizsgálatot indított, számos vagyonelemet zároltak. A gyanú szerint a vállalkozó bőven áron alul vásárolt meg állami tulajdonú vállalatokat.

Hasonló nyomás nehezedik a magyar szempontból is fontos Dmitro Firtasra is, akinek a Gazprommal vannak nagyon szoros kapcsolatai, és akit márciusban Bécsben vettek őrizetbe. Közben Ukrajnában olyan törvényeket fogadtak el, melyek megszabadíthatják a monopolhelyzettől az ország gázpiacát. A lépéssel a kormány egyértelműen az EU felé nyitna, és az orosz függőséget szeretnék így jelentősen mérsékelni.

A Financial Times elemzése szerint Porosenko kampánya számos veszélyt rejt magában. Például mert az ukrán elnök maga is egy milliárdos üzletember. A korábban privatizált javak újraosztása pedig könnyen odavezethet, hogy nagyon fontos iparágak maradnak megfelelő finanszírozás nélkül. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.