Európa géntérképe alapján az osztrák és a magyar férfiak nagyjából ugyanazokat a génmutációkat hordozzák, azaz a legtöbbüket vissza lehetne vezetni egy közös ősre.

A Brillant Maps összeállított egy genetikai térképet Európa haplocsoprtjainak elterjedtsége alapján. Ezekben a csoportokban az Y-kromoszómának ugyanaz a mutációja fordul elő, azaz a csoport férfi tagjainak valamikor volt egy közös ősük. Ezek a mutációk aztán tovább öröklődtek a leszármazottakra. A haplocsoprtok többsége több ezer éves, egészen a bronz vagy akár a kőkorszakig is visszavezethetőek.

A térképen jól kivehető, hogy a közös nyelv ellenére az osztrákok genetikailag inkább hasonlítanak magyarokra, mint a németekre. Ausztriában és Magyarországon ugyanolyan gyakran fordul elő a északi szláv népekre jellemző R1a mutációs csoport (sárga). A magyar mintákhoz még a csehek és a szlovákok állnak a legközelebb, de náluk többen vannak az R1a-sok.

Az is jól látszik, hogy Nyugat-Európában a történelem során mennyivel kisebb volt a keveredés, mint a kontinens dél-keleti részén. Ha megnézzük a pirossal jelölt R1b csoportot, ami főleg a keltáknál volt jellemző, akkor látszik, hogy a Brit-szigetek lakóinak sokkal több rokonuk van Franciaországban, Spanyolországban vagy Olaszországban, mint Skandináviában. Ezek alapján a legelszigeteltebbek az írek és a walesiek voltak, ahol az R1b-sek aránya közel van a 80 százalékhoz. Ez a mutáció nagyjából 4500 évvel ezelőtt a kelták területein kezdett elterjedni. Az R1b-sek aránya 70 százalék felett van a baszkoknál is, akik viszont nem tartoznak az indoeurópai nyelvcsaládhoz. 

Az is jól kivetető, hogy a finnek génállománya mennyiben tér el a többi skandináv országétól, és inkább a balti államok géntérképére hasonlít.

A Balkánon viszont sokkal kiegyenlítettebb az arány haplocsoportok között, ott nem lehetne kiemelni egyetlen domináns csoportot.

Persze a mutációk elterjedtsége országokon belül is eltérhet. Az Eupedia részletesebb térképein jól látszik, hogy Magyarországon a északi szlávoknál gyakori R1a haplocsoport inkább az északi régiókban jellemzőbb, míg a törököknél leggyakoribb J2-esek a déli megyékben mozognak.

Azon túl, hogy a térképről leolvasható, milyen bizonyos mutációs csoportoknak Európán belüli elterjedtsége, nagy következtetéseket nem érdemes levonni az erdeményekből az egyes nemzetek karakterére vagy kultúrájáva vonatkozóan. Azt, hogy bizonyos területek lakói mire jutottak a történelem során, általában legkevésbé múlott az ősapáik génállományán. 

(Nyest, Brilliant Maps, Eupedia)