Elveszik az anya gyerekét, mert nincs hova mennie

jog
2015 május 10., 17:19
comments 830

Erzsébetnek nem elég magas jövedelme, nem tudta fizetni a lakását, ezért az utcára került. Jelentkezett anyaotthonokba, próbált szerezni szociális bérlakást, hiába. Ezért valószínűleg el fogják venni tőle egy hetes csecsemőjét, amint kikerül a kórházból.

Screen Shot 2015-05-10 at 19.11.18

A Város Mindenkié blogja szerint már készül is a gyermek ideiglenes elhelyezéséről szóló határozat. A már a várandósság alatt is hajléktalan Erzsébet most harapófogóba kerül: ha elveszik tőle a gyereket, nem lesz jogosult sem GYES-re, sem családi pótlékra, amivel még kevesebb esélye lesz lakást szereznie, és anyaotthonba sem tud bekerülni. Ha pedig munkát találna, azt is elvesztené, ha visszakapná a gyereket.

Ez helyzet, amellett hogy önmagában megrázó, még törvénytelen is:

 

"A gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. törvény) és az ENSZ gyermekjogi egyezménye is kifejezetten tiltja, hogy azért emeljenek ki a családból gyermeket, mert a szülők szegénységben élnek, mindennapos gyakorlat, hogy az otthontalan anyák már a kórházból sem vihetik ki gyermeküket, ha nem gondoskodnak lakhatásukról. Amiben senkinek sincs kötelezettsége segíteni őket, annak ellenére, hogy a gyermekvédelmi törvényből az következne, hogy az államnak meg kell akadályoznia a szegénység miatti gyermekelvételt."

– írja a Város Mindekié blogja.

A civil szervezet videója:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.