Víz/gáz/áram-lopási ügy gyanúja merült fel Lagzi Lajcsi birtoka körül

bűnügy
2015 május 15., 18:43
comments 178

A Népszabadság ír arról, hogy rendőri közreműködéssel illegális áram-, gáz- és vízvételezés jeleire bukkantak a szolgáltatók Galambos 'Lagzi Lajcsi' Lajos mocsai birtokán, illetve a Galamboshoz több szálon köthető tatai Boglárka Apartmanparkban is.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy házkutatást tartottak már az ügyben valakinél, és vesztegetés gyanújával nyomoznak.

Lagzi Lajcsi megerősítette a lapnak, hogy sor kerülhetett ilyen vizsgálatokra, de ő nem volt jelen. Mivel az eljárásokban nem érintett, ezért nem szeretne kabátlopási ügybe keveredni, mondta még el.

A Népszabadság felidézi azt is, hogy Galambos eleinte azt állította, hogy a Boglárka Apartmanparknak ő csak reklámarca, de miután az újságíró emlékeztette rá, hogy a cégadatbázis szerint ő maga alapította a Boglárka Apartmanpark Kft.-t még 2013-ban, akkor arra pontosított, hogy korábbi üzlettársai tavaly kivásárolták a részét. A cégadatok szerint Lagzi Lajos negyedmagával birtokolt cége, az Odirda Szolgáltató Kft. fióktelepe is ott található.

Mivel Lajos sem Tatán, sem a bulvársajtóban otthonaként bemutatott kúriában nem tartózkodik életvitelszerűen, ezért nem tudta megmondani, pontosan mi történt. A rendőrség még nem hallgatta ki, de ő személy szerint egy korábbi rosszakarójára gyanakszik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.