A palesztin munkások többé nem utazhatnak egy buszon az izraeliekkel

külföld
2015 május 20., 06:41
comments 364

Update, 10.55: Benjamin Netanjahu miniszterelnök azóta bejelentette a program felfüggesztését.

Korábban írtuk: Az izraeli védelmi minisztérium bejelentése szerint három hónapon át, szerdától próbaüzemként fogják tesztelni a rendszert, aminek a lényege, hogy a Ciszjordániában dolgozó palesztinok munka után nem utazhatnak majd egy buszon izraeli állampolgárokkal hazafele.

Azok a palesztinok, akik izraeli területre járnak át dolgozni, ezentúl ugyanazon az ellenőrzőponton mehetnek csak vissza, ahol megérkeztek, és nem mehetnek fel izraeli buszokra.

Emberi jogi szervezetek szerint az új szabályozás egyes munkások közlekedéssel töltött idejét akár két órával is meghosszabbíthatja.

photo_camera Tüntetők Hebronban idén áprilisban (AHMAD GHARABLI / AFP)

Idáig az volt a helyzet, hogy a palesztin munkások miután beléptek Izraelbe, bármelyik ellenőrzőponton el is hagyhatták az országot, így lehetett tervezni az utazással. Most viszont a csak ugyanazon a ponton ki, amin be-elv alapján jelentős pluszkerülőkre fognak kényszerülni.

Az elmúlt években a telepesek között megindult már a kampány a buszokon történő elkülönítés érdekében.

Korábban katonai és biztonsági vezetők is képtelenségnek nevezték, hogy a közös buszon történő utazás bármiféle biztonsági kockázatot jelentene, hiszen ezek a munkások naponta járnak át Izraelbe, ha meg akarnák támadni az országot, simán megtehetnék, nem csak a Ciszjordánia felé vezető buszúton.

A minisztérium előre sejti hogy lesznek majd nehézségeik, ha bíróság előtt kell majd megvédeni a lépést, és azt, hogy ezt nem rasszista, hanem biztonsági okok indokolták. Épp ezért kerülhetett bele a szabályozásba az ellenőrzőpontokról szóló rész, mert maga a külön busz teljesen védhetetlen lett volna jogi szempontból.

Emberi jogi szervezetek várhatóan így is a legfelső bírósághoz fognak fordulni a törvény miatt. (AFP, Haaretz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.