BRÉKING: Mégis máris nyert Blatter

futball
2015 május 29., 15:19
comments 115

A kihívója, Ali herceg az első kör eredményeinek ismeretében visszalépett, amiért kár volna kárhoztatni. Esélye se volt a második körben, tulajdonképpen már az is szép helytállás volt, hogy egyáltalán Blatter első körös győzelmét megakadályozta.

Hogy mi lesz ezután? Ha Blatter tartja magát választási programjához

akkor semmi.

Választási programja ugyanis saját elmondása szerint "az elmúlt 17 év eredményei" voltak, ezek folytatását ígérte. Mivel bővebben nem fejtette ki, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a nevetségesen apró, futballszempontból gyakorlatilag értelmezhetetlen banánköztársaságok futballvezetőinek kilóra felvásárlására gondolt, vagy arra, hogy a következő focivébéket is azoknak a homályos diktatúráknak ítélik majd oda, akiknek sikerül elég FIFA-alelnököt megkenniük. Azt viszont mindennél jobban remélem, hogy tervei között szerepel

a FIFA korruptságát nemhogy leplezni próbáló, de sőt, példaként elénk állító Közös szenvedély második részének megrendelése!

Megválasztása után tartott beszédében Blatter azt ígérte, hogy

"Én leszek a FIFA hajójának kapitánya, amivel újra kihajózunk".

Utána igyekezett úgy tenni, mintha fontosak lennének neki a nők - akiket régebben szűkebb, a testet jobban kiemelő nadrágokban küldött volna pályára a női labdarúgás népszerűségét növelendő -, de nem sikerült meghazudtolnia szexista, hímsoviniszta önmagát:

"Szükségünkre van nőkre ebben a bizottságban. Kellenek nekünk a hölgyek" - mondta.

Majd közölte, hogy szó se lehet arról, hogy ne Oroszország és Katar rendezze a következő két vébét, végül ígéretet tett a FIFA feltámasztására, ami azért fura, mert ezidáig szerinte nem is volt baj a szervezettel, aminek amúgy 17 éve az elnöke.

(Via The Guardian. A címlapképen, ami AFP PHOTO / FABRICE COFFRINI munkája, Sepp Blatter éppen Juan Angel Napout, a korrupciós botrányban vastagon érintett dél-amerikai szövetség, a CONMEBOL elnökének zsebébe töm valamit.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.