Lázár János szomorú

politika
2015 június 15., 15:24
comments 253
  • Lázár János 2014 decemberében még harcosan támadta Kövér Lászlót és Pokorni Zoltánt, amiért a két veterán "hátba támadta", magyarán bírálni merte a Fideszt.
  • Akkoriban ő még nem tett ilyesmit - bár épp az említett interjúban Habony Árpádnak azért ő is odamondott egy kicsit.
  • Idén április óta azonban egyre gyakrabban és egyre kritikusabban beszél a kormány hibáiról.
  • Az alábbiakban kizárólag tőle idézünk.

Riasztó állapotban van az állam.

Érdekkijáró, posztkádári struktúrában élünk harminc éve.

Láttam olyan televíziós beszélgetést, ahol azt mondták, hogy az olimpia sikere azon múlik, hogy van-e sportminisztérium. Ennél nagyobb marhaságot még nem mondtak a világon.

Én már az elhalás állapotába jutottam, mert a minisztériumok semmiféle segítséget nem adtak arra, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat hogyan lehetne megváltoztatni, hiszen az a létezésük alapjait veszélyeztetné.

Nem én diktálok, nem én szabom a feltételeket, én alkalmazkodom ahhoz a lehetőséghez, amit kapok. Az állam begyűjti az ötleteket, és aztán nem történik semmi, ha egyáltalán megkérdezik a résztvevőket időnként. Nem értettem egyet vele, de nem én döntöttem.

Részben túlszabályozás, részben értelmetlen bürokrácia, részben öncélú bürokrácia van Magyarországon. Egységes kormányhivatal jött létre, ebbe betereltünk mindent, minden hatóságot, vagy próbálkozunk ezzel legalábbis, a 20 kormányhivatalban 3400 informatikai rendszer működik. A söralátéttől most már egy sörgyárig jutottunk, ami szükséges, mert a söralátét olyan messze van, hogy inkább egy sörgyár nagyságú egy alátét adóbevallás.

Tízezer ember csak azért hal meg, mert a magyar egészségügy nem képes megmenteni őket. Nem tudjuk megállítani Nyugat-Európa elszívó hatását, az ottani bérekkel nem tudunk versenyezni a következő 20 évben.

A professzionális futballban, illetve a professzionális sportban az államnak vagy az állami tulajdonú cégeknek nincs, vagy csak minimális mértékben van helye.

Nyilván a felcsútiak azt gondolják, hogy abban a közösségben annak van előnye, hogy az az objektum, az a létesítmény, az a szervezet az ott létrejött.

Bízom benne, hogy Habony Árpádnak és Andy Vajnának saját autóra is telik. Nem tudom, hogy miből él, honnan van a vagyona, de a Fidesz érdeke, hogy minél előbb tisztázódjon a szerepe és a helyzete. Mészáros Lőrincnek is el kell tudnia számolni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.