Sosem volt még ennyi menekült a világban, és soha ilyen kevesen nem tudtak hazamenni, mint tavaly

külföld
2015 június 18., 03:22
comments 80

Kiadta az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a 2014-ről szóló hivatalos jelentését, ami szerint

soha nem nőtt olyan mértékben a menekültek száma, mint tavaly.

2014-ben 59,5 millió menekült volt a világban. Számuk

13,9 millióval nőtt egy év alatt.

A világ első számú menedékkibocsátója még mindig Szíria, naponta átlagosan 45 ezer ember indul útnak a polgárháború sújtotta országból. Ez a szám négyszer akkora, mint négy évvel ezelőtt, mikor elkezdődtek a harcok.

photo_camera Rohingya menekültek (AFP)

A világ népességéből minden 122-ik ember menekült. Ha mindannyian egy országban élnének, a Föld 24-ik legnagyobb lélekszámú országa lenne. Tavaly mindössze 126 800 ember tudott visszatérni az otthonában, ez kevesebb mint az elmúlt 31 évben bármikor.

A Földközi-tengeren tavaly 219 ezer ember érkezett Európába, a legtöbb menedékkérelmet Svédországban és Németországban nyújtották be. A kontinensen élő 4,4 millió menekült száma 6,7 millióra duzzadt tavaly.

A magyarországi helyzetről is beszámol a tanulmány: míg 2013-ban 18 600, addig 2014-ben 41 400 menedékkérelmet adtak be az országban. Ezzel Magyarország a világon a 9. volt 2014-ben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.