A TV2 bevándorlókat üldözött a bokorban, és rájuk szabadította Irénke nénit, a migránsvadászt

idióta rekordok
2015 június 19., 11:43
comments 763

Ma reggel a Mokka stábja és Váczi Gergő műsorvezető-riporter a helyi terminátor, Irénke néni segítségével derítette fel a röszkei határszakaszt.

De mit felderítette? Bebizonyította, hogy az ország déli része háborús övezet, a határ egy démonok előtt megnyílt dimenziókapu, és hogy ugyan pánikra semmi ok, de jobb, ha menekül ki merre lát!

photo_camera Friedrich Irene (70) önjelölt migránsvadász teljes harci dízben (Ducati baseballsapkában)

Amikor hajnalban elkezdtek dolgozni, talán még ők sem tudták, hogy negyed kilenckor történelmet fognak írni. Élőben kapcsolták őket Röszkénél, ahol Blair Witch Projecttel egybekötött Benny Hill Show-t csináltak, fillérekből. Így szabadult el az őrület:

A nyilvánvalóan nem százas, 70 éves Irénke néni (akit két éve már bemutatott a HVG) ingyen, elképesztő lendülettel védi a szinte védtelen magyar határt, mint panaszkodik, túl keveset talált. Váczi Gergő és csapata viszont olyan élő embervadászatot kerekített az asszony kalandjai köré, hogy azt a bikinis tinik között gyorsítózva szaltózó texasi rendőr is megirigyelné.

A riport első felében sok akció nincsen, de már ekkor feltűnik, hogy az operatőr kb. annyira ura a helyzetnek, mint a kormány, és közben a hang is folyamatosan elmegy – emelve a feszültséget. Aztán felbukkan egy rendőrautó, amiben migránsok ülnek, és Váczi Gergő másodpercenként levegőt véve konstatálja, hogy sikeresen meg is fogták a migránsokat. Közben feltűnik egy biciklis úriember, Váczi Gergő szerint „ő üvöltözött néhány perccel ezelőtt, hogy: »Ott megy vagy tíz migráns!«”

photo_camera Az úriember mutatja, hogy a tanyán vannak a migránsok, akik elbújtak a TV2 elől

Váczi Gergő szó szerint futtatni kezdi Irénke nénit, aki „megmosolyogtató talán”, de szerinte „elképesztően hasznos”, hiszen több száz migránst lefülelt már, és most is másfél óra alatt ötöt tartózotatott fel.

Miközben az országos tévé riportere erről beszél, megpróbál Irénke nénivel áttörni a bokron.

photo_camera Az „akciódús” üldözés után, Irénke néni vörös egyenruhában

Irénke néni szerint nagyon jól teszik, hogy drótkerítést húz fel a kormány, hiszen a helyi családok életveszélyben vannak.

Váczi Gergő – aki korábban azt is megmutatta, hogy hol bujkálnak a migránsok – elképesztően izgalmasnak ítélte az elmúlt néhány órát, és hát igaza is van: a 8 perces videó mindegyik megszólalója úgy beszélt, mint aki mindjárt megfullad. A riporter még egy órája is tele lehetett adrenalinnal, annyi felkiáltójellel számolt be a Facebookon a kétségbeesett üldözésről (a poszt azóta nem látható nyilvánosan).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.