Összeomlottak a tárgyalások Görögország és hitelezői – ezúttal az európai pénzügyminiszterek – között tegnap éjjel, és csoda kellene ahhoz, hogy a hétfőre összehívott rendkívüli EU-csúcson megoldást találjanak a helyzetre.

Ez nem új dolog, hiszen az új görög kormány január végi hatalomra kerülése óta folyamatosak a terméketlen tárgyalások. Ami miatt ez most más és fontosabb, mint az eddigiek, az az, hogy bár már eddig is voltak utolsó utáninak nevezett határidők, most már tényleg közeledik a végső, amikor el fog dőlni, hogy Görögország az eurózónában maradhat-e, vagy sem.

Az utolsó utáni pillanat után

Görögország elvileg már csődben van, csak azért nem történt ez meg már május-júniusban, mert az IMF-nél segítettek nekik, a görög állam pedig kisöpörte a padlást az összes állami intézménynél és cégnél, a kórházaktól az egyetemekig – csak hogy legyen miből fizetni a béreket és az adósságok kamatait. Azért is érdekes ez, mert a görög költségvetés önmagában, ha nem lenne a hatalmas és drága (magas átlagkamatú) adóssága, fenntarható lenne. A költségvetés kamatfizetés előtti egyenlege évek óta pozitív.

A trükközések utáni végső-végső határidő június 30.

Erre a napra kotorták össze az 1,6 milliárd eurónyi, eredetileg a hónapban már korábban lejárt IMF-tartozásokat, néhány napra rá pedig már a júliusi nyugdíjakat és közalkalmazotti béreket is kellene fizetnie a görög kormánynak. Ha nem kapnak új hitelt, akkor egyikre se lesz pénzük. A következő néhány hónapban lesz még 8 milliárd eurónyi lejárat, amit szintén ki kellene fizetni. Ez azt jelenti, hogy csődbe fognak menni, a 328 milliárd eurós adósságukkal együtt.

Ez most egy másmilyen csőd

Az eggyel korábbi, 2011-es görög csőd idején még főleg európai nagybankoknak tartozott Görögország, nagyrészt ők szenvedték el a veszteséget, amit az jelentett, hogy meghosszabbították a kötvények lejáratát. Akkor nagy volt a félelem, hogy egy rendezetlen görög csőd egyrészt a nagy európai bankokat, másrészt a többi eladósodott európai országot magával rántaná a mélybe: sok volt a kiszámíthatatlan kockázat, mindenki rettegett a befektetői bizalom elillanásától.

De akkor sikerült úgy megállapodni a sok különböző magánszereplővel, hogy mindenki belement az egyezségbe, ezért a csőd rendezett volt, nem kaotikus. A görögök kaptak egy második hitelcsomagot, amiért cserébe kőkemény megszorításokat és reformokat vállalt az akkor néppárti, később nagykoalíciós kormányuk. Ezek az akkor vállalt feltételek azok, amin a Sziriza-kormány változtatni szeretne, mert úgy látják, hogy a leginkább ez tehető felelőssé a görög gazdaságot tönkrevágó recesszióért.

Hogy Görögországot milyen recessziós spirálba küldték , ezért elég megnézni ezt az öt grafikont a Bloombergen. Zuhanó bérek, nulla beruházás, hatalmas munkanélküliség, óriási elvándorlás lett az eredménye a megszorításoknak – a romló trendben ragadt görög gazdaság állapota miatt egyébként az is kevésbé valószínű, hogy az adósságot visszafizessék.

Azóta viszont sok minden megváltozott. Hatalmas változás történt a görög adósság szerkezetében: most a hitelek túlnyomó többségét már nem bankok és befektetési alapok, hanem kormányok és nemzetközi intézmények (azaz szintén kormányok) adták össze, ezek kiváltották a korábbi magángazdasági adósságokat. Az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap (EFSF) 131 milliárd euróval ragadt benn a görög államadósságban, ezen felül az eurózóna kormányai 53 milliárd eurót adtak össze, az IMF nagyjából 20 milliárd euróval, az Európai Központi bank pedig 27 milliárd euróval szállt be.

Elvileg ilyen koncentrált társasággal sokkal könnyebb lenne tárgyalnia a görög kormánynak, de valamiért nem megy.

Nőjetek már fel!

Igazából nem egyértelmű, hogy bármelyik félnek érdeke lenne a megegyezés. Már csak azért sem, mert teljesen máshogyan látják a játszma kimeneteit (erről részletesebben érdemes elolvasni ezt a játékelméleti eszmefuttatást az FT Alphaville blogján). Pedig a kompromisszum elég kézenfekvő lehetne, például az IMF korábbi vezető közgazdásza azt ajánlotta, hogy egyezzenek meg kisebb költségvetési megszorításban, de cserébe több pénzben. De ez nem ilyen egyszerű.

A görög kormány azzal került hatalomra, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy meg fogja változtatni az országot kényszerzubbonyban tartó korábbi hitelmegállapodással szemben. Lazítanának a feltételeken – például az előírt, teljesen őrült 4-5 százalékos elsődleges költségvetési többlet helyett 1-2 százalékos pluszt céloznának meg, és arra kérik az eurózóna kormányait, hogy a most a GDP-jük 175 százalékát elérő adósságállomány egy részét engedjék el. Ebben nagyon sok gazdasági racionalitás is van.

Azt már a választási kampányban is elmondta néhányszor a görög kormány, hogy bár szívesen bent maradna az eurózónában, ha nem sikerül jobb feltételeket elérni, akkor a kilépés sem annyira rossz alternatíva. Feltehetőleg már vannak kész terveik azokra a rendkívüli intézkedésekre, amelyek a gazdaság eurózónából való kilépésének menedzseléséhez szükségesek.

Közben viszont teljesen érthető, hogy miért akarnak példát statuálni az eurózóna költségvetésileg fegyelmezettebb országai Görögországból – még akkor is, ha ez gazdaságilag teljesen őrült dolog. Attól félnek, hogy ha engednek, akkor pillanatokon belül Spanyolország, Portugália, Olaszország vagy akár Franciaország  áll elő a hasonló kívánságaival. A többi mediterrán ország is vonakodik egyértelműen Görögország mellé állni, részben éppen azért, hogy elkerüljék azt a látszatot, hogy ők egy társaságba tartoznak.

Különösen a kis kelet-európai eurózóna-tagok, Észtország, Szlovákia, Szlovénia felháborodása érthető, hiszen az EFSF-en keresztül ők is rengeteg pénzel finanszírozzák a görögöket, miközben az főre jutó GDP még mindig alacsonyabb náluk, és még a megszorítások után nagylelkűbb a görög jótléti állam, mint náluk.

A súlyos érdekellentétek mellett egyre inkább úgy tűnik, hogy egyre durvább személyes okok is vannak a tárgyalások zátonyra futása mögött. A görögök tárgyalóit, különösen az eurokrata közegből teljesen elütő, szókimondó akadémikus Varufakisz pénzügyminisztert hiteltelennek tartják, a másik oldalról viszont joggal értetlenkednek a görögök azon, hogy kinek áll érdekében a gazdasági szadizmus fenntartása.

A nyilatkozatok egyre elszántabbak, egyre borúsabbak. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök most már egyértelműen arra koncentrál, hogy a hazai közvélemény előtt egyértelművé tegye: nem ő, hanem az eurózóna-beli partnerek felelőssége a kudarc. Ha ezt sikerül politikailag eladnia, miközben a görög gazdaságot kaotikus körülmények között visszaállítja a drachmára, akkor tényleg tapsot érdemel – igaz, van sok olyan vélemény is, ami szerint a mostani helyzetben éppen a drachma az egyetlen dolog, ami ki tudná rángatni Görögországot egy évtizedes recesszióból.

A görög adósságokra kötött csődbiztosítás felára mindenesetre 50 százaléknál is magasabb, ami azt jelenti, hogy a piac szerint kb. 80 százalék, hogy csődbe mennek.

Greece’s upfront 5-yr CDS spread has risen back over the 50% mark #grexit http://t.co/vHm8Z7KdYW pic.twitter.com/I5Ol0HoWs7

— Markit (@Markit) June 19, 2015

Akkor most már vége lesz ennek lassan?

A végső szót valószínűleg nem is a politikusok, hanem a lehető legfurább társaság, az Európai Központi Bank kormányzótanácsában ülő jegybankárok fogják kimondani. Az európai jegybank éppen ma ülésezik, ahol ez a kérdés is szóba fog kerülni. Ők döntenek arról, hogy kaphatnak-e tovább rendkívüli finanszírozást a görög bankok, amelyek máshogyan nem is élének túl. A görög jegybank 3,5 milliárd eurós rendkívüli segélyt kért az EKB-tól az utóbbi napokban felgyorsult tőkekivonás miatt.

A 2010-es állapothoz képest feleannyi pénz van most a görög bankokban. Akkor még több, mint kétszázmilliárd eurója a görögöknek bankbetétben, azóta viszont – a folyamatos eurózónából kilépős félelmek miatt – alig 120 milliárd eurót hagytak ott, a többit elutalták más eurózóna-országok bankjaiba, vagy kivették készpénzben, esetleg gyorsab vettek belőle autót, amíg még ér valamit a pénzük (ez utóbbi teljesen komoly, a görög autóeladások rendesen felpörögtek az utóbbi néhány hónapban). Ilyen körülmények között az EKB-s lélegeztetőgép nélkül nem működik a pénzügyi rendszer.

Ha Görögország nem fizet, akkor az EKB nem dönthet másképp, mint hogy elzárja a görög bankok előtt a rendkívüli finanszírozás lehetőségét. Ez azt jelentené, hogy Görögországot gyakorlatilag kiszorítják az eurózónából.

Persze még mindig van egy utolsó utáni remény, például az, hogy ahogy eddig, az igazán utolsó pillanatban majd jól megijednek az európai vezetők, és kialkudnak valami olyan megállapodást, amit mindenki el tud adni otthon győzelemként. Közben az eurózóna alapvető problémái (= a monetáris integrációhoz képest nagyon gyenge gazdasági integráció, emiatt rendszeresen felbukkanó egyensúlyi problémák) továbbra is ott rágnak mindent a mélyben.