Az EBay kitiltja a konföderációs zászlót a piacteréről

külföld
2015 június 23., 16:38
comments 128
photo_camera A dél-karolinai törvényhozás epülete, ahol 1961 óta lobog a megosztó zászló. AFP PHOTO/MLADEN ANTONOV

A világ legnagyobb online aukciósháza, az EBay úgy döntött, hogy mostantól a felhasználók nem árusíthatnak olyan termékeket, amelyeken megjelenik a konföderációs zászló. Az EBay nem az első a sorban, a Walmart, a Kmart és a Sears járt már el hasonlóan. A cég szóvivője elmondta, hogy

"úgy döntöttünk, kitiltjuk a konföderációs zászlót a piactérről, mert szerintük mára a megosztottság és a rasszizmus szimbóluma lett."

A zászló körül a vita azután lángolt fel újra, hogy a Charleston-i roggyant elméjű, rasszista tömeggyilkos a déliek egykori lobogójával pózolt sokat az interneten. Dél-Karolina fővárosában 1961-óta lobog egy zászló, míg Mississippi zászlajának pedig régóta része a szimbólum, amit népszavazáson is megerősített az állam lakossága. Az Amazon közben több konföderációs zászlót ad el, mint eddig bármikor.

Bár érthető a reakció, ennek ellenére azért az internet korában annyira tűnik hatékonynak, mint a Mein Kampf vagy a vörös csillag tiltása. (ABC News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.