A Fehér Ház szerint most épp nem hallgatják le a francia elnököt

külföld
2015 június 24., 05:14
comments 19

 "Nem célozzuk meg és nem is fogjuk megcélozni Hollande elnök kommunikációját"

- mondta kedden késő este Ned Price, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője az AFP francia hírügynökségnek. 

Price hangsúlyozta, hogy Franciaország Amerika nélkülözhetetlen partnere. Azt is leszögezte, hogy általában véve csak akkor folytatnak lehallgatást külföldön, ha az konkrét és alátámasztott nemzetbiztonsági célhoz köthető. "Ez vonatkozik az átlagemberekre és a vezetőkre is" - mondta Ned Price.

A szóvivő arról nem mondott konkrétumokat, hogy Washington a múltban folytatott-e hírszerzési műveleteket a francia vezetők ellen.

Néhány órával korábban a WikiLeaks kiszivárogtató portál szigorúan titkos dokumentumokat tett közzé, amelyek állítása szerint azt bizonyítják, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) 2006 és 2012 között lehallgatta Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Hollande jelenlegi francia elnököt.

A legfrissebb közzétett dokumentum egy héttel Hollande hivatalba lépése után, 2012. május 22-én született. Az irat titkos, Hollande jóváhagyásával tartott megbeszélésekről szól, amelyek témája Görögországnak az eurózónából való esetleges távozása volt.

Francois Hollande szerda reggel 9 órára összehívta a francia biztonsági tanácsot, hogy megvizsgálják a sajtóba kiszivárgott információk jellegét és levonják a szükséges következtetéseket.

Korábban az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva a német média arról számolt be, hogy az amerikai ügynökség Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját is lehallgatta, ami komoly feszültséget okozott a két szövetséges ország kapcsolatában. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.