Fizetőssé tenné az adatigénylést a kormány

POLITIKA
2015 június 26., 17:37
comments 567

Trócsányi László igazságügyi miniszter pompás módosító javaslatot nyújtott be az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényhez. Ez az a jogszabály, ami megmondja, hogyan lehet ma ebben az országban közérdekű adatot igényelni. Mit ad isten, Trócsányi ezeket a rendelkezéseket is megváltoztatná.

Először is azzal, hogy fizetőssé tenné az adatigénylést.

Eddig csak akkor kellett fizetni az adatigénylőnek, ha az általa kért adatszolgáltatóshoz az adatszolgáltatónak sokat kell másolnia. Ezeket a másolási költségeket lehet behajtani az adatigénylőn. A gyakorlatban ez sokszor úgy néz ki, hogy az adatigénylés elküldése után pár nappal válaszol a szerv, hogy ha tényleg ki akarjuk kérni ezeket az adatokat, az bizony nagyon-nagyon sok másolással jár majd.

Na, de ha ezt a módosítót elfogadják, akkor már nemcsak a másolásért lehetne költségtérítést kérni az adatigénylőtől, hanem minden, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatban felmerülő költséget be lehet hajtani. Hogy ezek mik, azt ugye elsősorban az adatszolgáltató szabja meg, így hát lehet, hogy közelednek a napok, amikor az irattári villanykörték számláit is leverik az adatigénylőn.

Megkérdeztük a módosítással kapcsolatban Szabó Máté Dánielt, a TASZ szakmai igazgatóját. Szerinte a módosítás alapvető alkotmányos aggályokat szül, hiszen az információszabadság biztosítása minden állami szerv feladata, erre, mint állami alapfunkcióra tehát az államnak muszáj költenie. Nem lehet áthárítani ennek költségeit az igénylőre.

Szabó kiszúrta azt is, hogy Trócsányi módosítója szerint azokat a közérdekű adatokat, amik valamiért szerzői jogi védelem alá esnek, azokról az adatgazda nem készít másolatot, csak megmutatja az adatigénylőnek. A TASZ szakmai igazgatója szerint ez sunyi dolog, hiszen így a dolog lényege veszik el, az adatokat ugyanis nem lehet kielemezni, ha az adatgazdánál lehet megnézni őket. A kormányzat legutóbbi, szerzői jogos adatvédelme a Századvégtől közpénzért rendelt tanulmányokra vonatkozott, azt mondták, azokat szerzői jogi aggályok miatt nem lehet nyilvánosságra hozni. Azóta már a bíróság az adatigénylő újságírónak adott igazat ebben az ügyben, ez a törvénymódosítás azonban megint újraírná az egész rendszert.

A módosító lehetővé tenné azt is, hogy a döntés-előkészítő adatok védelme ezentúl minden olyan adatra kiterjedjen, ami további döntéseket készíthet elő, tehát gyakorlatilag bármilyen adatra. Ez megint csak szűkíti az adatigénylések során kikérhető adatok körét.

Szabó szerint pedig értelmetlen és fenyegető fejlemény, hogy a kormány indítványa szerint ezentúl nem lehetne anonim módon adatot igényelni. Eddig csak azokat az adatokat kellett megadni, amik az adatigénylés teljesíthetőségéhez kellettek (tehát egy működő elérhetőséget, lehetőleg címet), ezután már mindenképp kell név is.

Ezeken kívül a javaslat határidőket is módosít és átírja azt a törvényi részt is, ami alapján eddig megtagadhatták néha az adatigénylés teljesítését az adatgazdák. A módosító indoklása szerint az adatigénylések

„az adatkezelők számára egyes esetekben olyan többletterheket rónak, amelyek mind alapfeladataik ellátását, mind a közérdekű adatok megismerése iránti igények maradéktalan teljesítését akadályozhatják.”

Szabó Máté Dániel szerint azonban az információszabadság biztosítása állami feladat, ennek biztosítása nem valami extra feladat, hanem a jogállam alapja. A módosító így lényegében nem más, mint egy eszköz, amivel az adatigénylést,

mint a civilek és az ellenzék utolsó fegyverét próbálja teljesen ellehetetleníteni a kormány.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.