A mozi halott, a Youtube viszont majd kicsattan

„A digitalizáció a filmművészet történetében az első technikai fejlesztés, amely valójában visszalépést jelent, és akár a mozi halálához is vezethet."

A Cannes-ban rangos díjat nyert Saul fia rendezője, Nemes Jeles László a Die Weltben fejtette ki ragaszkodását a celluloid nyersanyaghoz. Nem új jelenség, hogy egy művész ágál a technika fejlődése ellen. A festőművészek aggódtak a fényképezés elterjedése miatt. Az analóg fényképeszek lázadoztak a mindent terabájtnyi szeméttel beborító digitális fényképezés ellen. De se szeri se száma az analógiáknak a könyvnyomtatástól kezdve a Biblia különböző nyelvekre való lefordításán át egészen a fekete-fehér és a néma film eltűnéséig. Nemes persze olyan nyersanyagra égeti történeteit, amilyenre csak szeretné, és amire lehetősége van, de az elsőfilmes kiállása a kihalóban lévő, borzalmasan drága és bonyolult technológia mellett jó alkalmat ad, hogy elmondjam, szerintem mi is a helyzet a mozgóképpel.

A celluloidra való forgatás és napjainkban a videózás nagyjából úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a kőtábla és a Kindle.

Az elmúlt 2-3 évben ezrével indítottak tinédzserek önálló csatornát a Youtube-on, ahol saját készítésű adásaikat szórják bele a feneketlen internetbe. Ide töltik fel videóikat iskoláról, divatról, zenékről, videójátékokról, kütyükről, nyári szünetről, bulizásról, az internetről, politikáról és mindenről, ami éppen nyomja a szívüket, érdekli őket és a közönségüket. És míg a tévés, filmes szakemberek, vágók speciális tudásukkal még pár éve is jól fizetett és kivételesen megbecsült tagjai voltak a mozgóképes szakmának, ezek a tizenéves gyerekek egyre inkább alapkészség szinten használják a vágószoftvereket, kamerákat, mikrofonokat és kameramozgató kütyüket. A filmes szakik ideje lejáróban van. Hiszen ott tartunk, hogy minden második 15 éves a telefonjával össze tud rakni egy három perces klipet.

Persze a technikai eszközök demokratizálódása nem egyenlő a kreativitással, ízléssel és a szaktudással. Nem lett Szergej Eizenstein általános iskolások tízezreiből. Lövésük sincs, hogy mi az a celluloid, camera obscura, a színmélység vagy a többi komplikált filmes cucc. De a videózást mint kommunikációs eszközt napi szinten teljes természetességgel használják. Naplóírás, versírás, levelezés helyett videózva kommunikálnak egymással, és videózva fogyasztják az információkat, híreket is.

A magyar oktatási rendszer leginkább arra tanít, hogy az írott nyelvet használjuk információ áramoltatásra. Azért kell verseket elemezni 12 éven keresztül, azért kell megismerni a fonémától a morfémán át a szövegig minden komponensét az írott nyelvnek, hogy utána professzionális felhasználóként minden más tudást és információt ezen keresztül sajátítsunk el, és adjunk tovább. De a legújabb generáció sok tízezres tömege nagyrészt az audiovizuális nyelvet használja a világ dolgainak megismerésére. És bizony ennek a rendszernek az elsajátítására az iskola csak nagyon kevés lehetőséget ad. Persze lehet, hogy jobb is így, de az szerintem elég biztos, hogy pár éven belül nem lehet majd anélkül boldogulni a világban , hogy az ember ne tudjon valamennyire kamerába beszélni, képet szerkeszteni, photoshopolni, videózni, gifet gyártani és vágni. Hiszen egyre gyakrabban ezekre az eszközökre van szükségünk a kommunikációhoz. A Youtube-generáció a Youtube-on keresztül tanítja meg magát és egymást a képi és vizuális nyelv használatára. Számtalan videóban segítik, tanítják, faggatják egymást a videókészítés, képszerkesztés, folyamatos és összefüggő beszéd csínjára-bínjára.

A legnagyobb változás azonban az, hogy ma már nem felnőttek gyártanak tévés, rádiós és internetes adásokat gyerekeknek, hanem a gyerekek készítik és szórják egymásnak a műsort. A tévé, a rádió és a mozi egyre kevésbé érdekes a tinédzserek számára, helyette egymás tulajdonképpen teljesen amatőr videóit nézik, hallgatják és kommentálják. Saját rádió és tévéműsoraik vannak. Nasz Dani, Szefi, Maris és GoodLike vlogjait, egymás kisjátékfimjeit, rajzfilmjeit, valóságshow-it, vetélkedőit, zenéit, klipjeit, podcastjait hallgatják egész nap. Érdemes megnézni, hogy mennyiben fedik egymást a Youtube-on leginkább hallgatott zenék és a rádiók slágerlistái. Semennyire. A mainstream média, a mozi, az iskola is nagyon távol került a tinédzserek valódi érdeklődésétől, életétől és igényeitől.

Itt már rég nem egy szűk kis számítógép elé szorult geek szubkultúráról van szó. A fillérekből gyerekszobákban előállított videóik sok százezres nézettsége gyakran vetekszik a televíziók és online újságok méregdrága, szakemberek által előállított, felnőtteknek szóló műsorainak nézettségével, a mozikban bemutatott magyar filmekét pedig simán leverik.  Ebben a korosztályban az elmúlt pár évben hirtelen meghatványozódott a videófogyasztás és -készítés.

Nem merném azt mondani, hogy az írás halott, és minden audiovizuálisan lesz megfogalmazva éveken belül, de az arányok biztosan eltolódnak. És azt simán ki merem jelenteni, hogy a mozi halott, és a filmesek, tévések kiváltságos világának befellegzett. A celluloidról nem is szólva.