Megépül a magyar-szerb kerítés, de lesz közös gázvezeték is, egymás vállára borult a két kormány

POLITIKA
2015 július 01., 11:38
comments 188

Szerdán tárgyalt Budapesten Orbán Viktor Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel. A közelmúlt eseményei közül természetesen a menekülthelyzet, azon belül is a szerb magyar határra építendő, 4 méter magas drótkerítés tartja munkában a szerb és a magyar diplomáciát, így erről is tárgyaltak a miniszterelnökök. A szerb kormány tagjai eddig minden nyilvános megszólalásukban ellenezték a magyar kerítésíépítést. Ivica Dacic külügyminiszter például azt mondta, hogy a határzár

évtizedekkel veti vissza a szerb-magyar kapcsolatokat.

A szerdai sajtótájékoztató szerint négy egyezményt írt alá a két kormányfő. Az első a szerb-magyar kulturális és tudományos munkatervről szól, a második a migrációról, a harmadik egy együttműködési megállapodás a két ország külügyminisztériuma között, a negyedik pedig egy szándéknyilatkozat a két ország infrastrukturális kapcsolatainak fejlesztéséről.

Orbán Viktor beszédében Vucic miniszterelnök gazdaságélénkítő programját és annak sikerét dicsérte, azt mondta, nem hitte volna, hogy ezt a bátor programot sikerül is végrehajtani.

„Magyarországnak is elementális érdeke fűződik ahhoz, hogy Szerbia stabil ország legyen.”

Orbán szerint nincs is nagyobb veszély, mint egy instabil szomszéd, ezért is milyen jó, hogy stabil a belgrádi vezetés. Ebből a szempontból is sikeresnek minősítette a közös kormányülést, mert a magyar-szerb kapcsolatoknak mindenképp kiegyensúlyozottaknak kell lenniük a térség stabilitása érdekében.

2019-re Magyarország szeretné, ha a most Ukrajnából érkező földgáz kiváltására Szerbián és Törökországon keresztül érkezne be gáz a déli határon.

Ezt ugyan a miniszterelnök nem mondta, de ez a modell főleg az oroszoknak jó, hiszen ők viszik Törökországig a gázt, a Déli Áramlat eredeti nyomvonalai is Szerbián keresztül érkezett volna Magyarországra.

Orbán beszélt a kerítésről is, azt mondta, tájékoztatta Vucicot erről a kényszerintézkedésről. Szerinte az ország harapófogóba került, a migránsok jönnek délről, és visszaküldik őket nyugatról is. Ezt Magyarország nem bírja, ezért is építi meg a határzárat. De Orbán biztosította Vucicot arról is, hogy ez nem Szerbia ellen irányul, a legális határátkelők nyitva maradnak, sőt, még építünk is határátkelőket. A miniszterelnök ezután hosszan sorolta a szerb-magyar gazdasági együttműködés eredményeit, közös vállalataink vannak, Belgrádban kereskedőházat akarunk nyitni, és épül a Budapest-Belgrád vasútvonal, amivel majd 2 és fél órára rövidül az út a két főváros között. Ennek átadása Orbán szerint a személyszállításban és a teherszállításon keresztül a gazdasági kapcsolatokban is történelmi jelentőségű lesz.

Orbán elfogadta a jövő évre vonatkozó meghívást is, akkor ugyanilyen közös kormányülést tartanak majd Belgrádban.

Vucic beszéde elején elmondta, hogy az újkori történelemben sosem volt ilyen jó a szerb-magyar viszony. Ő is a stabilitásról beszélt, szerinte a magyar sikerek és a magyar stabilitás is fontos Szerbiának, nem csak fordítva.

Ő is kulcsfontosságúnak nevezte a Budapest-Belgrád vasutat, Szerbia elkötelezett ebben a projektben, még idén elkezdik az építkezést kínai közreműködéssel. Lesz tiszai folyami határátkelő, Szeged-Szabadka vasút és új közúti határátkelőhelyek is nyílnak.

Vucic megköszönte Orbánnak Magyarország támogatását abban, hogy Törökországból idehúzott gázvezeték Szerbián keresztül érkezzen. Annak ellenére is, hogy voltak tervek, amik megkerülték volna Szerbiát. (Ezek viszont nem lettek volna megfelelőek az oroszoknak.) Köszönte azt is, hogy Magyarország támogatja Szerbiát az európai integrációban.

Bevándorlóügyben Szerbia is óriási problémákkal küzd, de a belgrádi kormánynak

nem kellemes a szerb-magyar kerítés,

de ezért is volt hasznos a szerdai beszélgetés Orbánnal. Vucic szerint a két ország megoldást fog találni a menekülthelyzetre a macedón-szerb határon is.

Az újságírói kérdéseknél nem volt sok érdekes, Orbán azt mondta, hogy a modern népvándorlás akár 100 milliós migránslétszámot is hozhat. Asszem ez volt eddig a legnagyobb mondás.

Vucic viszont átvette az orbáni érvelést, azt mondta, hogy az a bevándorló, aki eléri Szerbiát, már egyszer belépett az EU-ba és Macedóniába is, ez pedig így nem oké. A szerb miniszterelnök egyébként szkeptikus azt illetően, hogy ilyen-olyan szükségmegoldásokkal meg lehetne állítani egy ekkora emberáradatot. De tudja, hogy az EU határain kívül tartaná a bevándorlók nagy részét. Ez azonban Szerbiára helyezne nagy nyomást, amivel meg Belgrádnak kell kezdenie valamit. Ezt lehetőleg a társég más államaival közösen csinálnák.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.