A müncheni Janusz Korczak akadémiánál úgy látják, hogy olyan kevés zsidó maradt Németországban, hogy a legtöbb német még soha életében nem találkozott zsidóval.
Ezt orvosolná a most indított, "Bérelj egy zsidót!" ("Miete einen Juden!") című program, amiben egyelőre csak húsz fiatal német zsidó vesz részt, de reményeik szerint később többen lesznek. A programban résztvevőket el lehet hívni bármiféle összejövetelekre, ahol szívesen válaszolnak mindenféle kérdésekre. Van honlapjuk is.
Az ötletet a "Zsidó a dobozban" kiállítás adta, ami néhány éve ment a berlini zsidó múzeumban, és az volt a lényege, hogy egy zsidó állt egy üvegkockában, lehetett nézni és kérdezni tőle.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.