A Jobbik egyszerre veszi be Washingtont és a BuzzFeedet

politika
2015 július 08., 18:53
comments 221

Nagyon úgy néz ki, hogy a jobbikos Staudt Gábor egy többpárti magyar delegáció tagjaként rövidesen Washingtonba látogat, ahol kongresszusi képviselőkkel fog tárgyalni. Erről ír a BuzzFeed, és nem mulasztják el megjegyezni azt sem, hogy Staudt korábban kötődött a Magyar Gárdához is. Ezen kívül hosszasan sorolják a jobbikos politikusok antiszemita és gyűlöletkeltő megjegyzéseit és cselekedeteit, előkerül Gyöngyösi Márton zsidólistás parlamenti felszólalása, a párt cigányellenessége, egy képviselőjük leköpte a budapesti holokauszt-emlékművet.

A BuzzFeed egyik kongresszusi forrása ezt mondta Staudt tervezett washingtoni látogatásáról:

„Őszintén meglep, hogy miután tavaly korrupciós vádak miatt kitiltottuk azokat a magyar tisztviselőket, az antiszemita Jobbik magas rangú tagja még mindig szívesen látott vendég lehet Washingtonban.”

A BuzzFeed szerint Staudt a fideszes Kucsák Lászlóval és az MSZP-s Demeter Mártável együtt érkezik majd Washingtonba és a találkozóikat egy új egyesület, a Hungarian American Institute szervezi. Erről az egyesületről azonban nem tudni semmit, csak annyi biztos, hogy a magyar kormánynak hivatlosan jelenleg nincs vele fennálló lobbiszerződése, és egy magyar-amerikai üzletember, Szamosfalvi József alapította. Ő azt mondta a BuzzFeednek, hogy társasága sem magyar, sem amerikai pártokhoz nem kötődik, csak a magyar-amerikai üzleti kapcsolatokat szeretnék erősíteni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.