50 Cent bíróság előtt bizonygatta, hogy ő valójában csóró és csak megjátszotta magát az interneten, hogy gazdag

ZENE
2015 július 22., 20:09

Július közepén kért maga ellen csődvédelmet a kétezres évek egyik legsikeresebb rapsztárja, Curtis Jackson III, azaz 50 Cent. Aznap kellett volna megjelennie egy New York-i bíróságon, ahol egy 2010-ben indult per tárgyalása zajlott, mert 50 Cent megosztotta az interneten egy másik rapper, Rick Ross barátnőjének, Lastonia Levistonnak a szexvideóját. Ezt a helyi rapháború egy elemeként tette meg még 2009-ben.

Kedden pedig 50 Cent bíróságra ment, ahol tanúvallomást tett arról, hogy valójában nem is volt pénze igazán soha. Pedig a Forbes nemrég még a hiphop világának öt leggazdagabb művésze közé sorolta Jacksont, de elmondása szerint mindebből semmi nem igaz. A manhattani bíróságon a szexvideós ügy tárgyalása zajlott tovább. Ebben az ügyben a bíróság már kirótt Jacksonra egy ötmillió dolláros büntetést és most az volt a kérdés, hogy indokolt-e további kártérítést megítélni Levistonnak.

photo_camera egy kép az Instagramról

A nő ügyvédje, Philip Freidin, azon próbálta meg rajta kapni Jacksont, hogy egész biztos nem lehet annyira siralmas az anyagi helyzete, hiszen a közösségi oldalakon rendre borzasztó drága kellékek között szerepelt. De ezeket 50 Cent elmondása szerint csak kölcsönözte, például azt a 65 karátos gyémántgyűrűt is, amivel Instagramon pózolt. Azt is elismerte, hogy életmódja közel sem volt annyira luxus-szerű, mint ahogy az a dalszövegeiből átjött esetleg. És a luxusautóit is mind bérelte, még ha esetleg a szövegekből nem is ez derült ki.

Vannak persze, akik szerint ez az egész csak színjáték, hogy Jackson elkerülje a nagyobb kártérítést, de közben ezek a bejelentések és a rengeteg cikk annyit árt a rapper imidzsének, hogy közben mégis nehéz ezt elhinni.

A Forbes annak idején 155 millió dollárosra becsülte 50 Cent vagyonát, és a 40 éves rapper be is vallotta a tárgyaláson, hogy nem tett semmit, hogy ezt megcáfolja. Ugyanakkor ügyvédje szerint összvagyona 4,4 millió dollár lehet, sőt, a tárgyalás kezdete óta ez már csak 3,7 millió dollár. Azzal kapcsolatban ugyanakkor nem igazán tudott válaszolni, hogy mennyi bevétele származott az olyan nagyvállalatokkal való együttműködésből, mint mondjuk a Disney, az Intel vagy a Reebok. Erről 50 Cent szerint könyvelőjét lenne érdemes megkérdezni. Ahogy arról is, hogy tényleg százmillió dollárt kapott-e, amikor 2007-ben a Coca-Cola megvette az általa is tulajdonolt vitaminvíz-márkát.

És igaz ugyan, hogy eladott 38 millió lemezt, de albumokként csak 10 centet keresett, ahogy filmszerepeiért is csak száz-százezer dollárt kapott. De arra a kérdésre, hogy a csődvédelem bejelentése óta járt-e egy sztriptízklubban, igennel felelt. (Mashable, NBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.