A CÖF szerint a visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőívek valójában egy VIRTUÁLIS BÉKEMENETET jelentettek

képzavar
2015 július 26., 15:36
comments 186

Írtunk mi is tegnap arról, hogy Orbán Viktor tusványosi beszédében említette, hogy a bevándorlásról és terrorizmusról (wtf?!) szóló nemzeti konzultációs kérdőívet több mint egymillióan küldték vissza a kormánynak. Ezt a számot ugyan ellenőrizni nem lehet, de ha még így is van tényleg, ez még mindig csak a rengeteg pénzből kiküldött nyolcmillió kérdőív 12,5 százalékát jelenti, Orbán mégis erre hivatkozva látta indokoltnak, hogy a 'magyarok nem kérnek ebből meg abból' jellegű kijelentéseket tegyen.

A konzultáció eredményeire talált rá aztán vasárnap a legkormányközelibb civil szervezet, a CÖF is, mely közleményben üdvözölte mindazt, ami eszükbe jutott. Mint írják, és innentől változtatás nélkül idézünk:

"Több mint egy millió aktív magyar polgár tartotta fontosnak, hogy éljen a népi konzultáció lehetőségével, így az illegális bevándorlás elleni küzdelemhez megvan a legitimizáló válasz. A pozitív visszaigazolások most már a gyors és hathatós intézkedésekre várnak.

Európa és hazánk védelmét nem az okoskodó pártok érdekei szerint, hanem az itt élő őslakosok, családok és nemzetek civil polgárainak akarata alapján kell megvalósítani.

Nándorfehérvár 559. évfordulóján ismét megszólíttattunk. Trianon leckéjét megjegyezve most már egy talpalatnyi földet sem adunk.

Megvédjük az üldözötteket, de nem fogadjuk be a gazdasági migránsokat, akik veszélyeztetik a „békeszerződésként” amúgy is szűkösen ránk mért életterünket.

Az úgymond baloldali ellenzék most arcpirító módon öleli keblére a balkáni úton érkező határsértőket. A magyarok azonban nem felejtik, hogy 2004-ben miként lökték félre a határainkon kívül rekedt segítségkérők kezét. Szerencsére erejük mostanra elenyészett, nem ismételhetnek, ha esetleg Kárpátalja magyarjainak kell majd szállást adnunk.

Lehet zsoldért hazát árulni, de a népi konzultáció bizonyítja, hogy ez nem kifizetődő. Lehet jó pénzért feketén fuvarozni az illegális migránsokat, azonban a „JOBBIK” megoldása sem nyerheti el a magyarok tetszését. Továbbá nem ellensúlyozza a tartalom nélküli szájhősködést.

A nemzeti konzultációk a valódi demokráciát szolgálják és az eredmény: egymilliós virtuális békemenet Európa és Magyarország védelméért."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.