Trump még mindig vezet a republikánus jelöltek között

külföld
2015 július 26., 16:40
comments 53

Az excentrikus-félőrült milliárdos Donald Trump a CNN megbízásából készült kutatás szerint még mindig az élen áll, 18 százalékos támogatottsággal.

Annak ellenére is, hogy most már a republikánus párton belülről is nagyon heves kritika zúdul rá, amióta kétségbe vonta John McCain szenátor és egykori elnökjelölt háborús hősi érdemeit. (Trump szerint ha valakit elfogtak Vietnamban, azt nem annyira lehet hősies dolognak tartani. Hős az, akit nem kapnak el, mondta erről).

Trump mögött Jeb Bush és Scott Walker következik, 15 és 10 százalékkal. De míg Trump tábora a legutóbbi, június végi hasonló felmérés óta 6 százalékponttal bővült, addig Bushé és Walkeré változatlan maradt.

Ennél is izgalmasabb, hogy az NBC által rendelt felmérés szerint Trump jól áll abban a két államban is, ahol elsőnek fognak a párt szimpatizánsai szavazni a jelöltekről. A jelöltállító gyűléseket (caucusokat) tartó, konzervatív Iowában a wisconsini kormányzó, Walker vezet 19 százalékkal, de Trump mindössze két ponttal leszakadva követi. Bush 12 százalékkal áll a harmadik helyen.

Viszont New Hampshire-ben a sorrend: Trump (21 százalék), Bush (14 százalék), Walker (12 százalék).

És ez azért tényleg durva. Még ha még mindig általános közvélekedés, hogy végül nem Trump lesz a republikánusok jelöltje. (via MTI, Vox)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.