Az eltűnt diákokat keresték a mexikói rendőrök, több mint száz holttestre akadtak

külföld
2015 július 27., 16:23
comments 20

Tíz hónapja zajlik annak a 43 főiskolás diáknak a keresése, akik azután tűntek el, hogy tavaly szeptember végén összecsaptak Iguala városában a rendőrség tagjaival. Minden feltételezés szerint halottak lehetnek már, de holttesteik még mindig nem kerültek elő.

Ennyi idő alatt 60 jelöletlen sírból összesen 129 holttestet találtak meg a mexikói hatóságok. Ezeknek semmi köze az eltűnt diákhoz.

Az ügyészség szerint a korrupt rendőrök vélhetően átadták a diákokat a környék drogkartelljének, és ők végeztek velük. A diákok ügye arra is rávilágított, hogy milyen sok ember tűnik el az országban, kiknek hollétére később már soha nem derül fény.

photo_camera Az eltűnt diákokért tüntettek tavaly októberben (HECTOR GUERRERO / AFP)

Vélhetően amúgy október és május között még 129-nél is több holttestre akadtak a rendőrök, de az ügyészség most csak azokról az esetekről volt köteles beszámolni, amikor tömegsír-specialistákat is bevetettek a nyomozás során.

Mexikóban összesen több mint húszezer embert tartanak eltűntként nyilván, közülük pedig sokan Guerrero államban tűnnek el, ami az ország fő ópiumvidéke, és rendszeresek az összecsapások a rivális kartelek között.

A diákok eltűnése és vélhető meggyilkolása megrázta az amúgy sokat tűrő Mexikót is, minderről részletesebben itt írtunk. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.