Kilencvenezer (!) ember fogja építeni a kerítést a szerb-magyar határra (Nem, mégsem, kilencszázat akart mondani)

POLITIKA
2015 július 27., 17:04
comments 520

Update, 19.30: Most jelezte a Miniszterelnökség, hogy Kovács Zoltán szóvivő rosszul mondta a sajtótájékoztatón, kilencszáz ember fogja építeni a kerítést. Ennek így mindjárt több értelme is van. 

Ez pedig itt a hír eredeti változata, aminek így már nem sok relevanciája maradt: 

Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő jelentette be hétfőn. A szám egészen elképesztő, ennyi ember már egy piramist is összehordana, de Kovács tényleg ezt mondja, az MNO videóján ez hallható.

Lesz két harmincezres állomány, ami majd egymást váltja, és harmincezer főnyi kiszolgáló személyzet is. Alapvetően a honvédség tagjai lesznek kivezényelve, de ha kell, Bács-Kiskun és Csongrád megye közmunkásait is bevetik. A cél, hogy a kerítés augusztus végéig elkészüljön, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök úr kérte.

A kormány eddig hat és fél milliárd forintot különített el az építkezésre, de elő fogják teremteni, bármekkora összeg is szükséges. (via MNO)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.