Csúnya kudarcot vallott a cégvezető, aki minden melósának havi 1,63 millió forintos fizetést adott

külföld
2015 augusztus 02., 08:47
comments 631

Három hónapja a fél világ Dan Price-t ünnepelte. A Gravity nevű, hitelkártyaadatokat feldolgozó cég vezetője akkor tucatjával kapta a szerelmes leveleket, miután bejelentette, hogy

saját egymillió dolláros fizetéséről is lemondva minden dolgozójának legalább évi 70 ezer dolláros fizetést fog adni.

Három hónappal később Price rákényszerült saját lakása kiadására, hogy egyáltalán saját magát el tudja tartani, miközben vállalata legjobb dolgozói felmondtak felháborodásukban, mert Price döntése után

a cég legképzetlenebb vagy leglustább dolgozói is annyit kerestek, mint ők.

"Most azok is annyit keresnek, mint én, akik csak blokkolni jártak be. Ez még a legmotiváltabb dolgozók munkakedvét is elveszi" - indokolta felmondását az egyik, Grant Morgan.

A másik távozó munkatárs, a cég 26 éves pénzügyi menedzsere, Maisey McMaster még meg is sértődött, mert Price irigynek nevezte, amiért felvetette aggályait. "Ez nagyon fájt. Én nem magamról, hanem mindannyiunkról beszéltem" - mondta.

De Price még legjobb munkatársainak elvesztésénél is nagyobb bajba került:

fivére, a cégben kisebbségi tulajdonos Lucas beperelte,

mert Price a tavalyi profit felélésével megfosztotta őt a kisebbségi tulajdonosnak járó pénztől. Márpedig Price eredeti döntésének pénzügyi terhei eleve akkorák voltak - saját, egymillió dolláros fizetésén kívül a cég teljes tavalyi nyeresége is ráment a dolgozók fizetésére -, hogy saját bevallása szerint sincs elég tartalékuk a jogi költségek kifizetésére.

UPDATE 14:43:

Végeztem néhány számítást, hogy érzékeltessem, mivel van bajuk azoknak, akik Price döntése miatt felmondtak. A Gravity Payments 120 dolgozójának átlagbére áprilisig, Price bejelentéséig évi 48 ezer dollár volt. Price addig évi egymillió dollárt keresett. Ha az átlagból levonjuk Price-t és egymillió dolláros fizetését, a maradék 119 dolgozó éves átlagbére 40 ezer dollár volt. Price a fizetésemelésre az egymilliós béréből levont 930 ezer dollár mellett a cég előző évi, 2,2 millió dolláros profitját költötte el, ez így dolgozónként átlag 26 ezer dolláros emelést jelent. Morgan és McMaster azért elégedetlenek, mert az általános emeléssel nem az arra leginkább rászolgálók fizetése emelkedett a legjobban, hanem azoké, akik korábban még náluk is kevesebbet kerestek.

(Via The Washington Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.