Már azt sem lehet tudni, hogy Lázár János merre utazik mint miniszter

POLITIKA
2015 augusztus 07., 20:21
comments 110

Még talán mindenki emlékszik arra, mikor az akkor még origós Pethő András újságíró kellemetlen helyzetbe hozta Lázár Jánost azzal, hogy rákérdezett 2012-es utazásaiból kettő darabra, amik gyanúsan magas költségűek voltak. A kormány nem adta ki az adatokat, az ügyben per indult, majd hirtelen szétesett az origo.

lazar_janos_111_miniszterelnokes_miniszter

Júliusban hozták nyilvánosságra, hogy a kormánytisztviselők 2014. június és 2015. május közti utazásaik során merre jártak, és mennyit költöttek. Lázár János neve mellett az állt, hogy

"a miniszter az utazásaihoz kapcsolódóan szállásdíjat, napidíjat és útiköltséget és egyéb költségeket nem vesz igénybe, így erre vonatkozóan adatot szolgáltatni nem tudunk”.

A HVG.hu ezután megkereste a Miniszterelnökséget, hogyha az összeget nem is, de azt legalább, hogy

a magyar kormány képviseletében hol és mikor járt a miniszter

lehessen tudni. A Miniszterelnökség viszont fenntartja, hogy mivel

Lázár minden költséget megtérített, így nem nyilvános, hogy hova és mikor utazott miniszterként.

Érthetetlen. (HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.