Erős borszakmai kötődéssel rendelkező ismerőseim hatalmas kacsintós szmáljikkal küldözgették múlt héten azt a közleményt, amelyben alföldi bortermelők tüntetést jelentettek be a rossz minőségű olasz borok importja ellen.

„Mintha az afgán máktermelők tüntetnének a heroincsempészet ellen”

– rosszindulatúskodott egyikük, de az ilyen sanda beszólásoktól ezúton, a lehető legteljesebb mértékben elhatárolódunk.

A tüntetés szerda délelőtt volt a Stefánia úton, az olasz követség előtt: körülbelül száz, néhány zászlóval fölszerelkezett férfi és egy-két nő állt, hallgatta a beszédeket, nagyon hangos követelések nem voltak, elégedetlenség alig, a beszédek inkább általános iskolai ünnepségek modorát idézték, hatalmas tiszteletkörök a testvéri olasz nép és az olasz kultúra előtt, a két nép szabadságszeretete és a jövőbe vetett hit, Giuseppe Garibaldi példája és gyermekeink jövője, satöbbi, sőt – én még ilyet magyarországi agrártüntetésen nem hallottam, és valószínűleg nem is fogok –, az egyik szónok az Európai Unió vízióját is dicsérte, és kiemelte az agrárminisztérium nemzetközi mércével is jelentős szakértelmét.

Majd fölszólították az olaszokat, hogy lépjenek föl a borhamisítás ellen, ami megint csak elég vicces, mert hogy az olaszok éppen ezt teszik, éppen ez a balhé ért el ide is: Olaszországban – nem törődve országimázzsal és az olasz borágazat évi ötmilliárd eurós (!) exportbevételével – nagy sajtócsinnadrattával kísérve eljárást indítottak néhány nagyüzemi borelőállító ellen. A gyanú szerint nem megengedett alapanyagokat is fölhasználtak a borkészítéshez. Magyarországra már úgy jutott el, hogy „cukrozták” a borokat, de az olasz borágazat viszonyait jobban ismerők szerint inkább más, olcsóbb gyümölcskoncentrátumokat (például görögdinnye levét) adhattak hozzá. Egyelőre még nem tudni pontosan, hogyan és mennyit hamisítottak, mert a vizsgálat még tart. Az biztos, hogy a kilencvenes években éppen az Alföldön kidolgozott borhamisítási módszernél (cukorcefre+műtrágya, aztán hajrá) szofisztikáltabb dologról van szó, mert a sima laborvizsgálatokkal nem lehetett kimutatni illegális anyagokat a mintákban.

Az alföldi bortermelők - a hazai olcsó borok előállítói - már évek óta lázadoznak az olcsó olasz borok importja ellen, ez a videó például tavaly készült, a soltvadkerti önkormányzat ülésén Zsikla Győző jobbikos  (régebben miépes) képviselő mutatja be, hogy készül az álolasz tablettás:

Valószínűleg egyáltalán nem így készül, de sajtószereplésnek ez is megtette.

Idén azért indult újra a tiltakozás, mert az olaszoknál robbant a botrány: több nagyüzem ellen eljárást indtottak. Fazekas agrárminiszter lecsapott a lehetőségre, és azonnal zároltatott 50 000 hektoliternyi olasz bort, az éves olasz import körülbelül hatodát. A szőlőtermelők elégedetlensége pedig akkor tetőzött, amikor most, a szüret előtt egyes felvásárlók állítólag

az olcsó olasz borral zsarolva próbálták lejjebb nyomni a felvásárlási árakat, a kilónként 60-75 forintos szintre.

A legolcsóbb olasz borokat állítólag literenként 72 forintért vásárolják az importőrök, az alföldi termelők ilyen alacsony áron kizárólag pancsolt bort lehet árulni.

Érdekes helyzet, amikor Magyarországon tiltakoznak a túl olcsó importborok miatt, miközben Magyarország maga is olcsóborexportőr, teljes borexportjának 60-65 százaléka lédig, palackozatlan bor, ez a legalacsonyabb árú és leggyengébb minőségű kategória. Sőt, a nagy bortermelő országok közül Magyarország az egyik legolcsóbb. Hogy pontosan lássuk a helyzetet:

• Olaszország a világ legnagyobb (vagy néha második legnagyobb, évjárattól függ) bortermelője, 45 millió hektoliterrel évente.
• Magyarország a világ 16-17. legnagyobb termelője, éves bortermelése az olasznak mindössze tizenötöde: 2,9 millió hektoliter.
• Az olasz borexport mennyisége 20-21 millió hektoliter, értéke 5 milliárd euró. Literenként körülbelül ez kb. 2,5 euró.
• A magyar borexport körülbelül 600 000 hektó, értéke 75 millió euró. Literenként tehát 1,25 eurót kapunk a borunkért a világpiacon, feleannyit, mint az olaszok.

Persze, ebben a statisztikában benne vannak a drága borok is, és ez az a kategória, ahol az olaszok tönkrevernek bennünket. A legjobb borvidékeikről milliószám exportálnak palackonként 25-60 eurós áron, és ezt az árkategóriát a magyar borok még csak nem is közelítik, csak egy-egy mikroszkopikus, néhány száz palackos tételt tudunk ilyen áron eladni. Az igazán magas minőségi kategóriában annyira le van maradva a magyar borexport, hogy még a sokkal kisebb területen termelő Ausztria is messze megelőzi. (Az osztrákok 188 millió euró értékű bort exportáltak 2013-ban, míg mi csak 75 millió eurót. Pedig mennyiségre csak feleannyit adtak el, mint mi.)

Az alsó szegmensben sem jobb a helyzetünk. Ha a fene fenét eszik, az olasz olcsóbor akkor is olcsóbb lesz, mint a magyar legalább két, de inkább több okból: az időjárási körülmények sokkal kedvezőbbek, és sokkal több az alkalmas termőterület. Olaszországban körülbelül tízszer nagyobb területen termelnek bort, mint Magyarországon. Tegyük hozzá azt is, hogy az olasz szőlőkben dolgozó, jellemzően észak-afrikai vagy romániai vendégmunkások sem kerülhetnek sokkal többe, mint az itthoni munkaerő.

Persze az olcsóságnak is van határa, és minden bizonnyal igaz az alföldi termelők állítása, miszerint 70-75 forintos eladási árra még Olaszországban sem lehet kihozni rendes szőlőbort.

Az olaszok nem valami aljas trükkel tukmálják ránk a boraikat, hanem azt magyar kereskedők illetve – most kapaszkodjanak meg! – borászatok vásárolják. Az importot az is olcsóbbá teszi, hogy az olasz élelmiszeripar nagy mennyiségben vásárol föl magyar alapanyagokat, például tejet, és ha a tartályautók/vagonok visszafelé sem jönnek üresen, máris mindenki nyert.

Kivéve az alföldi borászokat. Illetve ez sem egyértelmű, mert az alföldi borászok közül is többen vásárolnak bort Olaszországból. Ezek a lédig importborok pedig sokszor nem a boltok polcaira kerülnek palackozva vagy kannákban, hanem inkább magyar borokkal keveredve már magyar termékként találkozunk velük. Hoppá.

Ezt a vonalat kezdte piszkálni a Jobbik, konkrétumok említése nélkül, azt állítva, hogy a Fideszt szponzoráló borászatok vásárolják az olasz borokat, ő érdekük, hogy jöhessen az import.

Hogy még cifrább legyen a történet: az olasz borhamisítási botrány (persze még igazából nem tudjuk, hogy hamisítás volt-e és milyen) azután tört ki, hogy az évi sokmilliárd eurós ágazatban komoly érdekek feszültek egymásnak. Olaszországban a legolcsóbb borok szegmensében megjelent ugyanis

a spanyol import.

Ez ellen természetesen az olasz olcsóborászok tiltkoznak hangosan.

A világ legnagyobb bortermelőinek toplistáján az utóbbi évtizedben egymást előzgette a régi nagy bajnok Franciaország és a trónkövetelő Olaszország. Aztán szédületes hajrába kezdtek a spanyolok, 2012-ről 2013-ra harmadával nőtt a spanyol bortermelés, és befogta a listavezetőket, most körülbelül hármas holtverseny van a három európai mediterrán ország között. Az óriási spanyol bortöbblet egy része az olasz alsókategóriával versenyez, és megjelent az olasz piacon is.

Ott éppen az történik vele, mint az olasz borral a magyar piacon. Részben reexportálják, azaz továbbadják az importáló olasz borászati cégek, részben olasz borokkal keveredhet. Az olcsó spanyol import árversenybe kergette az olcsó olasz borok előállítóit, és alighanem ez vezetett ahhoz, hogy néhány nagyüzem okosítani kezdte a borait.

Az olasz törvények megengedik, hogy egy telephelyen legyen borászat és más gyümölcslevet előállító üzem, állítólag ez volt a kiskapu, amit kihasználtak az okoskodók. A háttérben meg elkezdődött a kiszorítósdni, sokmillió eurós érdekek csaptak össze: a spanyol borokat importálókat kezdte följelentgetni az olasz olcsóborosok egy része, aztán az okosított borokat előállítókat jelentgették föl a másik oldalról, és sikerült is egymásra borogatni a biliket. Mi meg itt állunk a kiömlött szenny partján, kiegyenesített szívószálakkal.