Kétezer menekült törte át a rendőrkordont a görög-macedón határon

Tbg
külföld
2015 augusztus 22., 12:09
comments 481

Az AP szerint legalább kétezer menekült jutott át Macedóniába Görögországból, ahol két napja tart az "állóháború" a drótakadállyal és rendőri erőkkel védekező görög határőrök és a menekültek között.

photo_camera Főként szír menekültek a macedón-görög határon Gevgelijánál, a határt macedón rendőri erők próbálják őrizni. (AFP PHOTO / ROBERT ATANASOVSKI)

Az AP úgy tudja, akkor sikerült több ezer embernek a gumibotozás és könygázazás közepette áttörni, amikor a rendőrök anyák és gyermekeik egy csoportjának megengedték az áthaladást, de a nagy huzavonában többen elájultak, és a földre estek.

A rendőri figyelem ekkor lankadni kezdett, amit az összenyomódott tömeg kihasznált, és lerohanta a határzárat.

Az AP szerint több gyerek elvesztette a szüleit a káoszban, "Papa! Mama!" - kiabálásoktól hangos a helyszín. Az áttörés magyar idő szerint három és négy között történt szombaton.

A rendőrök már második napja néztek szembe az egyre jobban felgyülemlő menekültáradattal. Görögországba eddig 160 ezer migráns érkezett, közülök 45 ezer már tovább is állt, Szerbia, Magyarország felé. (AP)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.