Az ENSZ-főtitkár rendkívüli tanácskozást akar a menekültek halála miatt

külföld
2015 augusztus 29., 04:18
comments 142

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint a menekültek tragédiájának a világ vezetői figyelmének fókuszába kell kerülnie a Közgyűlés hamarosan kezdődő 70. ülésszakán, ezért a világszervezet első számú tisztségviselője szeptember 30-ra rendkívüli tanácskozást hirdetett meg a témában.

"Ez olyan emberi tragédia, amely eltökélt kollektív politikai választ követel meg. Ez a szolidaritás válsága, nem a számok válsága"

- hangsúlyozta Ban közleményében, amit az Ausztriában, a magyar határ közelében egy teherautóban, valamint a Földközi-tengeren életüket vesztő menekültek tragédiájának hatására adott ki.

Szavai szerint a nemzetközi közösségnek a kötelezettségek betartása mellett nagyobb eltökéltséget kell mutatnia azon konfliktusok megoldására, amelyek a menekülésen kívül kevés választást hagynak az embereknek. Ha a nemzetközi közösség ebben kudarcot vall, akkor a menekülésre kényszerülők száma több lesz a jelenleginél is, amely naponta több mint 40 ezer.

A nemzetközi jog, amelyet az államok elismertek, arról rendelkezik, hogy a menekülteknek joguk van a védelemhez és a menedékhez. Írt arról is, hogy az államok a menedékkérelmek elbírálásánál nem tehetnek megkülönböztetést vallási vagy más identitási alapon, mint ahogy nem kényszeríthetik az embereket arra, hogy visszatérjenek oda, ahonnan elmenekültek, ha jól megalapozott az a félelmük, hogy ott üldöztetésnek vagy támadásnak vannak kitéve.

"Ez nemcsak a nemzetközi jog kérdése, miután emberek vagyunk, a kötelességünk is"

- írta az ENSZ-főtitkár.

Ban szerint az ismétlődő tragédiák rávilágítanak az embercsempészek és emberkereskedők kegyetlenségére az Andamán-tengertől a Földközi-tengeren át Európa autópályáiig, és egyúttal érzékeltetik a védelmet vagy új életet kereső emberek kétségbeesettségét. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.