Merkel szerint nem igazságos, ami Európában történik

eu
2015 augusztus 30., 18:19
comments 448

Több szolidaritásra van szükség az Európai Unióban a menekültválság kezeléséhez, mert „ami pillanatnyilag zajlik, az nem igazságos” – mondta a német kancellár Berlinben.

Angela Merkel hivatala nyílt napján a látogatókkal rendezett fórumon elmondta: a jelenlegi helyzet nem igazságos a súlyos nyomás alatt lévő Olaszország és Görögország számára, és az sem igazságos, hogy „csak három-négy ország fogadja be majdnem az összes menekültet”.

Szerinte Németországban a legfontosabb a folyamatok felgyorsítása: a védelemre szorulókat integrálni kell, és azoknak, akiknek nincs joguk a maradásra, meg kell mondani, hogy menniük kell.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.