Szijjártót annyira elképesztette a francia külügyminiszter, hogy a francia ügyvivőt is bekérette

politika
2015 augusztus 30., 17:02
comments 545

Megdöbbentőnek és egyben elképesztőnek minősítette Laurent Fabius francia külügyminiszternek a magyar határzárat bíráló nyilatkozatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és jelezte, hogy hétfőre bekéretik az ideiglenes francia ügyvivőt a külügyminisztériumba.

Az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter azt mondta: úgy tűnik, Európában egyesek még mindig nem képesek megérteni azt, hogy Magyarországra milyen elképesztő és drámai nyomás hárul bevándorlási szempontból a Nyugat-Balkánon keresztül.

Az év végére drámai helyzet alakulhatna ki Magyarországon, ha a kormány most nem tesz valami érdemit, mivel az éves statisztikák azt mutatják, hogy október után még ugyanannyi menekült szokott érkezni az országba, mint addig – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy szerinte az a jó európai, aki az európai szabályokat betartja. A legfontosabbak közé tartoznak a schengeni szabályok, amik világosan rögzítik minden EU-s tagállamnak azt a kötelezettségét, hogy meg kell védeni a saját és az Európai Unió külső határait. Magyarország ezt teszi és ezzel megfelel uniós kötelezettségeinek – mondta.

Az a politika, vagy stratégianélküliség, ami jelenleg egyelőre a bevándorlással kapcsolatos uniós politikát övezi, drámai hatással lehet a kontinensre – mondta Szijjártó, aki szerint „egymás megdöbbentő és alaptalan minősítése helyett inkább arra kellene koncentrálni, hogy Európa szempontjából közös megoldást kínáljunk”. Szerinte a közös megoldást abban kellene keresni, hogy miként állítható meg az a bevándorlási nyomás, ami Európára, és azon belül Magyarországra nehezedik.

A francia külügyminiszter az Europe 1 kereskedelmi rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde-nak adott közös interjúban „botrányosnak” nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, és Magyarországot külön bírálta a határzár miatt. Laurent Fabius „nagyon szigorúan” ítéli meg Magyarország fellépését, ami „nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket”, amikor határzárat épít. „Olyan drótkerítés felhúzása, amit még állatoknak sem csinálnak, nem az értékek tiszteletben tartása” – mondta. Szerinte „természetesen” fel kell számolni a falat, és az Európai Uniónak „komoly és szigorú” tárgyalásokat kell az ügyben folytatnia az ország vezetőivel.

Szijjártó Péter szerint a magyar diplomácia nem hagyhatja szó nélkül ezt a nyilatkozatot, ezért hétfőre bekéretik az ideiglenes francia ügyvivőt a külügyminisztériumba és hivatalosan tájékoztatják a magyar kormány álláspontjáról. Szijjártó Péter arra készül, hogy személyesen is beszél a francia kollegájával az ügyről az uniós külügyminiszterek jövő hét végi luxembourgi tanácskozásán.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.