- Szabályosan rettegtem - mesélte ma reggel egy idős hölgy, akinek el kellett haladnia a Keleti környékén, és arra kényszerült, hogy embereket kerülgessen a felszínen és az aluljáróban. Mint közismert, több ezer menekült táborozik a pályaudvarnál arra várva, hogy felengedjék valamelyik nyugatra induló vonatra. Gondoltam, odamegyek, és beszámolok róla, hogy néz ki a Keleti környéke egy tüntetésmentes, békés szerda délelőtt. És hogy kiderítsem: kell-e rettegni, esetleg meg lehet úszni élve.

A felszínen Baross Gábor szobra számos mellékalakkal egészült ki. Ekkor még nem rettegtem, mert nem tudhattam, mi vár rám.

A deszkákból készült dizájndekken sokan táboroznak - ha árnyék nincs is, legalább a levegő jár. A kendős nőktől egy kicsit megrettentem. Ki az, aki kendőt visel ebben a melegben? 

Az áram óriási érték, egy hosszabbítón annyian osztoznak, ahány töltőt bele lehet dugni.

Egyéb tájékoztatás hiányában a menekülteknek a telefonok jelentik az egyetlen információforrást, ott van térkép, menetrend, hírek és minden egyéb, ami segít előkészíteni a távozást és átvészelni a várakozást. Ahogy ebbe belegondoltam, rettegés töltötte el a szívemet. Mi az, hogy van mobiltelefonjuk? És mi az, hogy csak úgy töltögetik? Nem arról volt szó, hogy menekültek?

Az aluljáró korlátján száradnak a ruhák. A menekültek a Fővárosi Vízművek jóvoltából egy csapot használhatnak, ott mossák a ruháikat, amiket aztán a napon szárítanak. A látvány felidézte bennem a nápolyi sikátorokban száradó ruhákat, és szívemet újra elöntötte a rettegés. Mi van, ha elered az eső? Úgy kell sebtiben bekapkodni őket? Hát hogy szárad meg az a sok vizes ruha reggelre?

A két köztisztasági szakember reménytelen küzdelmet vív a kosszal. Szemét egyáltalán nincs, de egy alapos felmosás nem ártana a kőnek, már ha hozzá lehetne férni a rengeteg embertől.

A menekültek és a rendőrök mellett a Keletinél a média képviselteti magát a legnagyobb létszámban. Közvetítőkocsik, riporterek, rendezők, operatőrök, az összes nagy hírügynökség ott van a Keletinél, nem beszélve a kósza riporterekről és a katasztrófafotósnak látszó amatőrökről. Itt egy picit ismét megrettentem, mert nem akarok vágókép lenni az esti híradóban.

A BBC stábja a főbejáratra szegezett kamerával. A világ számos országában rettegtek már, de látszik rajtuk, hogy itt rettegnek csak igazán.

Az aluljáró Thököly út felőli részén nincs árnyék, csak a ruhák száradnak, meg aki ottfelejtette magát. Rettegtem, nehogy véletlenül felébresszem. 

Ahová odasüt a nap, mindenhol ruha szárad. Mindeközben a buszmegállóban az utasok rettegve várnak a buszra.

Ahol viszont csak egy szem árnyék is akad, emberek ülnek. Aki ettől nem retteg, az nem tudom, mitől retteg.

Az aluljárón simán át lehet kelni, bár tényleg kell kerülgetni az embereket. Rettegtem, hogy valaki megszólít, és megpróbál lenyúlni egy cigarettára, de senki rám se hederített.

Az aluljáró szintjén a szabad ég alatt többen sátrakat vertek:

Sokan az aluljáróban sátraznak. A Princess Bakery and Bistro vendégei odabent rettegnek.

De nappal, a 30 fokos melegben a sátrak mellett zajlik az élet, csak néhány járókelő retteg, ahogy el kell haladnia a rettenetes menekültek között.

Bár a Guardiannek egy kormánypárti lap meg nem nevezett munkatársa azt mondta, hogy a menekültek között kevés a gyerek, és az ellenzéki média túltolja a gyerekkérdést, a Keletiben objektíve, számszerűleg rengeteg család táborozik. A szerencsésebb gyerekeknek jutott kismotor meg kisautó is. Rettegtem, hogy elütnek, de az utolsó pillanatban sikerült félreugranom a felém robogó járművek elől.

Az aluljáró Thököly út felé eső része tűnik a gyerekes szektornak, ez a fejkendős nő éppen csoportos foglalkozást tart néhány kisgyereknek. - Mit rajzolhat vajon? - gondoltam rettegve.

Rendőrsorfal állja el az utat a Keleti főbejáratánál. Na, itt múlt el a végleg a rettegésem. Ha létezik hely a világon, ahol az ember biztonságban érezheti magát, az egy rendőrsorfal előtt van. Abból még soha baj nem származott.