Szerda délelőttre gyakorlatilag megszokott lett a Röszke körüli utakon, hogy gyűjtőpontról kitört migránsok százai haladnak, és elindulnak valahova. Ez viszonylag véletlenszerű: a röszkei út utáni körforgalomból volt már csoport, amelyik felment az autópályára Budapest felé, kedd este az ötös úton indultak el Szeged felé,  de szerda délelőtt volt olyan csoport is, amelyik véletlenül Szerbia felé indult az autópályán.

A rendőrség pedig, ha nem is adta fel teljesen a helyzet kezelését, mert a végére azért mindig összegyűjtenek mindenkit, azt biztosan elengedte már, hogy a határ menti gyűjtőpontban tartsa az embereket. Ennek viszont az eredménye az, hogy a környéken káosz van, és egyáltalán nem meglepő látvány az autópálya közepén áthaladó rendőrsort látni, vagy az hogy valaki az esti autózás közben több száz skandáló menekült közepén találja magát.

A kedd esti kitörést, amikor több százan mentek az ötös úton, és ami az eddigiek közül talán a leginkább erőteljes volt, végül egy rendőrsorfal állította meg. Könnygázt is használtak, a tömeget hergelők közül pedig két embert is kiemeltek. Az este egészen drámai volt, egy férfi rosszul lett a könnygáztól, egy asszonynak elfolyt a magzatvize a betonon, de a vége ugyanaz lett, mint eddig az összes hasonló esetnek:

az erőszak nem szabadult el, az embereket pedig buszokkal táborokba vitték.

Ahogy a Vice news arabul beszélő tudósítójától megtudtam, az esti akcióra már napközben elkezdtek készülni az emberek, mert ez nemcsak kitörés volt, hanem lényegében tüntetés. Ez persze abból is kiderült, hogy a tömeg "No fingerprint" skandálással vonult.

Ez azt jelenti, hogy nem akarnak ujjlenyomatot adni, és elvégezni a regisztrációt, mert attól félnek, akkor az igazi úticéljukról, Nyugat-Európából vissza fogják küldeni őket.

Azt, hogy regisztrálniuk kell, nem Magyarország diktálja, hanem uniós szabály, és van is értelme. Például ez is az ára annak, hogy a schengeni övezetben szabadon mozoghatunk, ami óriási dolog.

A skandáló tiltakozók erre mondtak nemet.

Nem kell ahhoz László Petrának lenni, hogy azt gondoljuk, ez nincs rendben. Az elesettek iránti legjobb szívvel sem igazán lehet amellett érvelni, hogy megérkezni valahova, majd azt követelni, hogy ne kelljen betartani a szabályokat, az oké. Ebből viszont nem az következik, hogy a menekültek egy kultúránkat és a világunkat meggyalázó horda lennének, ahogy azt sokan gondolják. A helyzetet viszont csak úgy érthetjük meg, ha megpróbáljuk a szereplők szemszögéből nézni.

A menekültek közül sokan hónapok óta utaznak, sok esetben a konkrét túlélési ösztön viszi őket előre. Ilyen lelkiállapotban begyalogolnak a sín mentén Magyarországra, ahol anélkül, hogy az állam részéről bárki hozzájuk szólna egyetlen szót is, beterelik őket egy rendőrsorfallal körülvett darab földre a kukoricás szélén.

Nem tudnak semmit arról, mi fog történni, annyit látnak, hogy időnként megjelenik egy busz, ami elvisz embereket. (Elsőre logikusnak és méltányosnak hangzik az is, hogy először a családosokat viszik el a buszok. De ez egyben azt is jelenti, hogy az egyedülálló férfiak általában sokkal tovább maradnak a gyűjtőponton, és ők egyébként is hajlamosabbak arra, hogy elszakadjon náluk a cérna.) Ezen kívül annyit tudnak, hogy a magyar állam, amiről semmit sem tudnak, valamiért ujjlenyomatot akar tőlük. Aztán amikor éjszakákat töltenek el a tábortűz körül a semmiben, elkezd elfogyni a türelem, és

egy kitörés is jobb opciónak tűnik, mint a bizonytalanság.

De ez még csak a dolog egyik része. Nagyon sok menekülttel beszéltem az elmúlt napokban, és úgy tűnik, legtöbbjüknek egyáltalán nem világos, miért van óriási különbség mondjuk a szerb-macedón, és a szerb-magyar határ között. Mivel Magyarország csak egy ország útközben, nem sok figyelmet fordítanak arra, hogy itt kezdődik a Schengen-övezet, amin belül lenni már nagyszerű dolog, de éppen ezért nem olyan könnyű bekerülni. Sokan mondják, hogy mennyivel egyszerűbb volt Szerbián és Macedónián átkelni, hát miért csinálja ezt velük Magyarország.  És ilyenkor próbálom megmagyarázni, hogy ez lehet, hogy így van,

de nem véletlenül nem Szerbiában és Macedóniában akarnak élni, hanem a Európai Unióban.

És az itteni életnek fontos része a törvények betartása, amit ők sem tagadhatnak meg.

"Igen, muszáj regisztrálnod, de nem lesz baj. Utána mehetsz Németországba. Nem kell félni az ujjlenyomattól, se a magyar rendőröktől, nem bántanak. És igen, sajnálom, hogy nagyon rosszak itt a körülmények, de értsétek meg, most ez van, ennyit bír az állam, legyetek türelmesek, a legrosszabb, ami történhet, néhány nap várakozás. Tudom, hogy nehéz."

Ha több tucatszor nem mondtam ezt el nálam érdeklődő embereknek az elmúlt napokban, akkor egyszer sem. (Igaz, hogy ez a tanács inkább a jelenlegi gyakorlatról szól, nem az általános szabályokról.) És a legtöbbször működik is. A szerda délutáni kitörés után például egy ciprusi fotóssal együtt követtünk egy főleg szírekből álló társaságot, akik azután, hogy átfutottak a kukoricáson, egy idő után nem tudták, hova tovább. És tőlünk akarták megtudni. Mi pedig elmondtuk nagyjából a fent leírtakat, és azt, hogy teljesen felesleges egész családoknak, gyerekeknek a mezőn barangolniuk, vagy akár éjszaka az autópályának nekiindulniuk gyalog, mert a végén úgyis begyűjtik őket, és ugyanoda kerülnek, ahova egyébként is menni akarnak.

(Az érvelésünket egyébként erősen gyengíti, hogy az elmúlt napok tapasztalatai alapján akik kitörnek, azok arra számíthatnak, hogy a rendőrség, miután megállítja őket nem a gyűjtőpontra viszi őket vissza, hanem a táborba, ahol lehet regisztrálni. Vagyis jellemzően jobban járnak, mint azok, akik várnak a gyűjtőponton.)

De főleg azt magyaráztuk el, hogy várjanak, regisztráljanak, aztán menjenek békével Németországba. És pontosan lehetett látni, ahogy például a 18 éves damaszkuszi jogászhallgató megérti, ha elmondják neki, mi van.

A hírfelvételeken lehet, hogy ő volt az egyik egy órával korábban, aki kirohant a táborból, ami a nézőnek félelmetesen nézett ki. A beszélgetésünk elején még zaklatott és kétségbeesett volt. A végére aztán, sokkal jobban átlátva a helyzetet azt mondta, hogy thank you, brother, majd később a vonatsín mellett datolyával kínálta az egyébként lenyűgözően segítőkész szolnoki rendőrt, akivel sokat beszélgettek. Természetesen nem mindenki ilyen, de ha mindezt az állam magyarázná el,

akkor ezek az emberek Magyarország felé éreznék azt, hogy thank you, brother.

Éppen ezután találkoztam egy 18 éves szír lánnyal, aki az apjával ült a sínek mentén. Azt mondta, öccse elveszett valahol a kitörésnél, nagyon aggódik miatta, és ő a maga részéről inkább már visszamenne a táborba. De ami igazán megdöbbentő volt, hogy azt mondta, nagyon fél, és sírni is kezdett. És ekkor már tényleg nem akartam elhinni, hogyan sikerül olyan körülményeket teremteni egyszerűen a helyzet kezelésével, hogy valaki, aki nyilván sokkal rosszabb dolgokat is átélt már, Magyarországon sírja el magát a félelemtől, mikor valójában semmi oka nem lenne rá a rendőrök fellépése alapján. Mi persze tudjuk ezt, de neki honnan kellene tudnia, amikor éppen annyit tapasztal, amiről néhány bekezdéssel feljebb volt szó?

Vagyis néhány értelmesen, és együttérzéssel megfogalmazott mondat nagyon sokat segít. Mindenkire nem hat, de egyáltalán nem mindegy, hogy a balhézókat hányan követik, és hogy mennyire növekszik a feszültség a táborban. Csak éppen mindezt nem egy kitörés után kellene megbeszélni egy mező közepén egy eleinte elég indulatos vitában, azután, hogy a teljesen felesleges balhé miatt őket is jobban utálja a magyarok egy jelentős része, meg az ő jelentős részük is jobban haragszik Magyarországra.

Ha abban a pillanatban, amikor belépnek az országba, részletes információ várná őket, hogy mire számíthatnak (nyíltan, de együttérzéssel kimondva, hogy a várakozás napokig is tarthat), hogy mivel jár a regisztráció, miért nem kell ettől félni, csökkenhetne az egyre veszélyesebbé váló feszültség. És ezzel az emberségesen megfogalmazott tájékoztatással együtt már azt is sokkal jobban el lehetne mondani, hogy olyan viszont nincs, hogy no fingerprint, mert ezek itt a szabályok. És ezeket be kell tartani.

Más kérdés, hogy az ilyen jellegű párbeszéd Magyarország és a menekültek között azért sem valószínű, mert jövő héttől új világ jön, ami a kormány szerint is durva jelenetekkel fog járni. De addig is van még hat nap, és a mostani tempóban a határnál az is elég hosszú idő.