Teljesen nyíltan pörög az emberpiac Röszkén

bűnügy
2015 szeptember 10., 10:38
comments 178

A röszkei gyűjtőpont körüli benzinkutak esténként megtelnek autókkal és az autók körül csoportokban várakozó, feltűnően alkudozó emberekkel. Szerda este már százan is lehettek az egyik kútnál. Rendőrök sehol nem voltak, illetve mindenki az innen néhány száz méterre lévő gyűjtőpontot őrizte.

A dolog teljesen nyíltan és zavartalanul megy. Amikor például a menekültek kedd este kitörtek a gyűjtőpontról és a főút felé haladtak, még a körforgalom előtt emberek rohantak hozzájuk, és „Budapest, Budapest” – szintű kommunikációval megpróbáltak utasokat szerezni maguknak. Amikor egyikük meglátta, hogy ott vannak a tudósítók, ijedten felkiáltott:

„Fú, kameráznak, geci” – majd felhúzta a kapucniját és visszahúzódott a sötétbe.

Olyan is előfordult a 444 tudósítójával, hogy délután a röszkei utcán sétálva lelassított mellette egy autó, amiben hárman ültek, és felajánlották, hogy Budapest, 250 euró.

De mindez semmi ahhoz képest, ami szerda estére a közeli benzinkútnál kialakult. Ezt próbáltuk meg visszaadni a fenti videónkon. Elsőre talán mindenki annyira meglepődött, hogy megjelentünk kamerával, hogy senki sem reagált, de amint tudatosult az ott csoportosuló emberekben, hogy mi történik, több fenyegetést is kaptunk.

Röszkén szolgáló rendőröktől azt hallottuk, tudnak róla – nehéz is lenne nem tudni, annyira nyíltan megy a dolog – de minden kapacitást leköt a menekültek kezelése.

Az Index napokban megjelent cikke szerint az alvilág rengeteget keres a menekülteken, sokan a cigarettacsempészetről álltak át teljesen erre.

A Blikk csütörtöki cikke szerint pedig, melynek szerzője beépült a csempészek közé, egy embercsempész banda főnöke óránként akár 750 ezer forintot is kereshet. A sofőrök egy fuvarral 250 ezret, de a kockázat az övék. A Blikk hivatalosan is jelezte ezt a rendőrségnél.

Orbán Viktor nyáron egyébként még arról beszélt, a plakátkampánnyal valójában az embercsempészeknek üzentünk. A Fidesz augusztusban hatékonyabb fellépést sürgetett az embercsempészek ellen.

Az üzletre pedig egyelőre bőven van kereslet. A határon átkelve sokan mennének inkább egy csempésszel, hogy így kerüljék ki a magyarországi hatóságokat és a regisztrációt. Találkoztunk több olyan menekülttel, aki pénzzel a kezében arról érdeklődött a mezőn, hol talál embert, aki elviszi.

Ez azonban, amellett, hogy illegális, életveszélyes is lehet, ahogy azt a legbrutálisabban az Ausztriában megfulladt 71 ember esete mutatta. (botost, plankog, tebege)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.