Szijjártó Péter felháborodott

migráció
2015 szeptember 11., 13:29
comments 249

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felháborítónak minősítette, és visszautasította Sigmar Gabriel német alkancellár kijelentését, miszerint Magyarország a bevándorlókkal kapcsolatban nem tartja be a nemzetközi konvenciókat.

„Felháborítónak tartjuk, és visszautasítjuk ezt a képtelen vádat. Mi minden bevándorlót a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátunk Magyarországon”

– mondta az MTI tudósítójának pénteken Prágában a magyar külügyminiszter.

Sigmar Gabriel alkancellár, a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) elnöke a ZDF német országos köztelevízió Maybrit Illner című, csütörtök késő este sugárzott politikai vitaműsorában azt mondta a műsorvezetőnek, Maybrit Illnernek a Magyarországról elindult menedékkérők beengedésével kapcsolatban feltett kérdésére (Miért éppen Németország szegi meg az uniós előírásokat?), hogy azok szegik meg az EU-s szabályokat, akik már hónapok óta nem regisztrálják a menekülteket, hanem egyszerűen engedik őket továbbutazni, illetve Németországba küldik őket, és azok az országok, amik még a saját menedékjogi előírásaikat sem tartják be,

„mint Magyarország, ami a genfi (menekültügyi) egyezmény részese, és ennek ellenére méltatlan körülményeket teremt”.

Sigmar Gabriel azt mondta, hogy ebben a helyzetben „azzal a kérdéssel szembesültünk, vajon csak nézzük, ahogy az emberek az osztrák határon végül erőszakos összeütközésbe kerülnek a magyar hatóságokkal vagy a katonasággal, és csak nézzük, ahogy az embercsempészek továbbra is megkeresik a pénzüket azzal, hogy embereket életveszélybe sodornak vagy megölnek, vagy készen állunk arra, hogy nemet mondjunk és erős országként megpróbáljuk az emberek egy részét befogadni”.

Szijjártó Péter, aki Prágában a négy visegrádi ország és Németország meg Luxemburg külügyminiszterének a tanácskozásán vesz részt, azt mondta, hogy Magyarország minden bevándorlót a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően az erre kijelölt helyeken megfelelő módon ellát. Azt mondta:

„Magyarországon a menekülttáborokban a nemzetközi jogi konvencióknak megfelelően ételt, vizet, orvosi ellátást és tisztálkodási lehetőséget kapnak a bevándorlók. Aki ezzel ellentétes állítást tesz, legyen az akárki, az hazudik.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.