A horvát miniszterelnök visszautasítja a hadsereg bevetését

külföld
2015 szeptember 18., 10:24

Horvátország nem fogja lezárni fizikailag a határait, mert nem is képes lezárni a határait, jelentette be péntek déli sajtótájékoztatóján Milan Milanović horvát miniszterelnök, aki azt is visszautasította, hogy elrendelje a hadsereg bevetését.

Pedig a hadsereg főparancsnoka, Drago Lovrić pénteken találkozott Kolinda Grabar-Kitarović elnökasszonnyal, és jelezte, hogy a hadsereg készen áll rá, hogy segítséget nyújtson a menekülteknek. Elméletben a hadsereg legfőbb parancsnoka a köztársasági elnök, de Milanović szerint ez is csak válsághelyzetben vagy háború esetén igaz, békeidőben szerinte a hadsereg bevetéséről csak a kormány dönthet, vagyis szerinte alkotmányellenes lenne, ha rajta kívül bárki más elrendelné a hadsereg bevetését, amit ő már csak azért is elutasít, mert "ezt még a magyarok se tették meg" - később, egy másik kérdésre válaszolva kiderült, hogy ezt úgy értette, hogy a horvát-magyar határon nem vetették még be a hadsereget. A kérdésre, hogy most, hogy Magyarország katonákat küld a határra, várhatók-e ott összecsapások - Milanović ma is megismételte, hogy Szlovénia és Magyarország felé terelik tovább a menekülteket -, azt felelte, hogy "ha majd küldenek katonákat, akkor majd meglátjuk. Gondolom, hogy ott lesznek a kameráikkal".

UPDATE 12:28: újságírói kérdésre válaszolva Milanović elismerte, hogy Magyarországgal nem egyeztettek az elmúlt hetekben a menekültválságról, csak Szlovéniával. Amúgy a maga részéről nem érti, hogy "ha Németországnak nem okoznak problémát a menekültek, ha Ausztriának nincs problémája, akkor Magyarországnak és Szlovéniának mi baja van azzal, hogy ezek az emberek átutazzanak rajtuk?".

Milanović arról is beszélt, hogy az országba érkező menekültek nem kívánnak az országban maradni, ezért tovább fogják engedni őket. A kérdésre, hogy szervezetten szállítják-e majd őket, vagy ráeresztik az utakra, csak annyit válaszolt, hogy most, hogy esős idő jön, az utakra biztos nem fogják gyalogosan felengedni a menekülteket.

UPDATE2 12:47: Milanović a sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy nem érdeklik őket az EU-s szabályok, nem fogják regisztrálni a menekülteket. "Horvátország nem képes elviselni, és nem is fogja elviselni ezt a terhet. A hivatalos formában előírt regisztrációt sem fogjuk elvégezni. Adunk nekik vizet, ételt, aztán hadd menjenek tovább. Nem fogjuk megakadályozni, hogy az emberek belépjenek, de azt sem, hogy kilépjenek az országból. Horvátország nem lesz hot spot" - mondta.

A sajtótájékoztatót itt követhetik azok, akik tudnak horvátul:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.