Merkel: Azért segítettünk Magyarországnak, mert valakinek meg kellett mentenie Európa méltóságát

migráció
2015 október 08., 07:20
comments 1034

"A kelet-európaiak - és magamat is kelet-európainak tartom - mi megtapasztaltuk, hogy az izoláció nem segít" - mondta Angela Merkel német kancellár az jobbközép Európai Néppárt zárt ajtók mögött tartott szerdai ülésén Strasbourgban a beszéd átiratát megszerző Politico beszámolója szerint. 

"Kissé elszomorít, hogy pontosan ugyanazok, akik olyan szerencsésnek mondhatják magukat, hogy megérték a hidegháború végét, most azt gondolják, hogy kimaradhatnak a globalizáció bizonyos fejleményeiből" - mondta Merkel, aki szerint a menekültek befogadását nem elvi ügyként felfogni veszélyt jelent Európára. 

"Amikor valaki azt mondja: ez nem az én Európám, nem fogadom be a muszlimokat, arra azt kell mondanom, hogy ez nem vita tárgya" - közölte Merkel, aki először nyitva tartotta a menekültek előtt Németország határait, de azóta szigorúbb határellenőrzést vezetett be. 

"Igen, segítettünk Magyarországnak, ezért is bírálnak engem Németországban. Azért segítettünk Magyarországnak, mert úgy gondoltuk, valakinek meg kell mentenie Európa méltóságát" - mondta a kancellár, aki cserébe az Orbán-kormányt bírálta a déli határ mentén felépített kerítés miatt.  "A menekülteket nem állítja meg, ha kerítéseket építünk. Erről mélyen meg vagyok győződve, és elég sokáig éltem kerítés mögött, mondta Merkel, aki Hamburgban született ugyan, de a berlini fal lebontásáig a Német Demokratikus Köztársaságban élt.

(Politico)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.