Képzeld el, hogy egy önkormányzat energiaügyekért felelős osztályán dolgozol, és épp az okoz gondot, hogy az emberek pazarolnak: indokolatlanul sok energiát használnak el, ami az egyre növekvő szárazság és a klímaváltozás miatt egyre komolyabb gondot okoz. Mit tennél ilyen esetben? Nyilván lehetne nekik írni, hogy ne használjanak annyi energiát. Csak valószínűleg ez nem lenne igazán hatásos. Lehetne büntetőintézkedéseket bevezetni, különadókat kivetni, mint ahogy ezt sok helyen teszik is a világban. Ez már hatásosabb lehetne ugyan, de politikailag nem lenne túl népszerű.

Vagy el lehet gondolkodni azon, hogy mi az, ami igazán hathat az emberekre. Egy kaliforniai kisváros, San Marcos önkormányzata pont ezzel a problémával nézett szembe, és egy váratlan ötletük támadt: elkezdték megírni a körzet lakosainak, hogy közvetlen szomszédaik mennyi energiát fogyasztanak. És ez működött: a legtöbb energiát fogyasztó háztartások láthatóan elkezdték magukat emiatt rosszul érezni, és az energiafogyasztás tíz százalékkal csökkent. 

Egy másik példa Angliából származik, ahol a járművek után befizetendő adó behajtása okozott sokszor nehézséget az illetékes hivatalnak. Kitalálták, hogy a bonyolult, jogi nyelvezetű fenyegető üzenet helyett egy jóval egyszerűbb levelet fognak kiküldeni, nagyjából azzal az üzenettel, hogy vagy fizetsz, vagy elveszted az autódat. És egyes esetekben kísérleti jelleggel még a levélbe egy fényképet is betűztek a szóban forgó autóról. Az eredmény? Az adózási hajlandóság látványos emelkedése, különösen az olyan esetekben, amikor az újrafogalmazott levélhez a fénykép is társult. 

Trükkök százai 

A két módszerben ugyanaz a közös: a hagyományos, bürokratikus eljárásmódokat megkerülve, egy újszerű megközelítéssel próbálják hatékonyabbá tenni az állami működést. 

Ez persze csak az állami szektorban számít újszerűnek. Hasonló trükköket évtizedek óta vizsgál, kutat és elemez a viselkedéstudomány. Ezeknek a trükköknek 2008 óta gyűjtőfogalma is van, egy ekkor megjelent, igen nagyhatású könyv nyomán a 

nudge 

kifejezéssel szokás ezeket leírni. A nudge magyarra talán leginkább bökésnek, oldalba bökésnek fordítható, a fogalmat bevezető két kutató, Richard Thaler és Cass Sunstein szerint pedig minden helyzetben alkalmazható, amikor olyan folyamatról van szó, melyben emberek viselkedését egy előre tervezhető módon befolyásolják, anélkül hogy közben bármit megtiltanának nekik vagy hogy jelentősen változtatnának az anyagi ösztönzőiken. 

A fogalom elég találóan tudta összefogni azt a felismerést, hogy bármit is gondoljon erről a politika, a közgazdaságtan egyes ágai vagy az állam irányítói, 

az állampolgárok egyszerűen nem kizárólagosan racionálisan cselekvő szereplők. 

Döntési helyzetekben nagyon gyakran nem ésszerűen, a lehetséges kimeneteleket pontosan felmérve választunk, hiszes sem kognitív, sem érzelmi kapacitásunk nem korlátlan, az egyes szituációkban mindig akadhat valami, ami befolyásolja döntésünket. 

Ráadásul ez különösen igaz a szegénységben élő emberekre. Az elmúlt években több fontos kutatás is igazolta, hogy a mindennapi megélt szegénység mekkora kongitív terhet jelent: az állandó létbizonytalanság annyira le tudja terhelni az agyat, hogy annak nem marad kapacitása arra, hogy kiutat keressen ebből a helyzetből. 

A hasonló stratégiák iránti nyitottság az elmúlt években megjelent a Világbank eszköztárában is. (Javaslataival tavaly részletesen is foglalkoztunk.) Az egyik, általuk említett példa elég jól megmutatja, mit kell érteni a bökéseken: 

Zambiában az AIDS elleni harc jegyében a fodrászokat kérték meg, hogy áruljanak óvszereket a női vendégeknek. Voltak, akiknek pénzbeli jutalmat ajánlottak, ha eleget eladnak. De ennek nem nagyon lett eredménye. Voltak viszont fodrászatok, ahol a legtöbb óvszert eladó fodrászok egy arany csillagot kaptak egy plakáton a nevük mellé, amit aztán kitettek a szalonban. Ezekben az üzletekben több mint kétszeresére nőtt az eladott óvszerek száma.

És ami a legfontosabb változás, hogy ezek a felismerések megjelentek a fejlett országokban is. 2010-ben Angliában indult el a miniszterelnökséggel együttműködve egy tematikus program, pár héttel ezelőtt pedig az Egyesült Államokban Barack Obama rendelte el, hogy a kormányszerveknek be kell építeniük működési modelljeikbe a Fehér Ház alatt futó Társadalom- és Viselkedéstudományi Csapat felismeréseit. 

Az USA-ban már évek óta folytak kísérletek hasonló bökdösésekkel kisebb részterületeken. Például az egyik közszolgák számára fenntartott megtakarítási alapnál jöttek rá arra, mennyivel többen kezdenek el takarékoskodni idős korukra, ha nem az alapba történő belépés lesz választható opció, hanem a kilépés, azaz automatikusan besorolják az alap tagjai közé az érintetteket. Ezután is teljesen szabadon választható lehetőség marad, hogy valaki akar-e így félretenni, csak a másik irányból lett feltéve a kérdés, emiatt pedig sokkal többen vonódtak be a programba, ami mind az egyének, mind az állam szempontjából remek hír. 

A számos kísérletezés során kirajzolódott tapasztalatokból lesz most Obama rendelete után összkormányzati elv az Egyesült Államokban. 

Agyunkban turkál a kormány?!

A bökdösés-elmélet támogatói sem állítják, hogy mindez állandóan működő, minden helyzetben bevethető csodaszert kínálna. Sőt, éppen erről szól ez egész: nincsenek minden helyzetben bevethető csodaszerek. Különféle helyzetek vannak, sokféle és sokszor nem racionálisan cselekvő emberekkel, ahhoz pedig, hogy e köré hatékony kormányzást építsünk, sok kísérletezésre és rugalmasságra van szükség. 

Obama lépését természetesen élesen támadják jobbról, sokan egy manipulációs gépezet kiépítését és az állam túlterjeszkedését látják mindebben. Elsőre vicces adaléknak tűnhet, hogy Angliában a konzervatív Cameron kormánya kezdett el a bökdöséssel kísérletezni, és balról kaptak erős kritikákat, nagyjából hasonló érvekre építve. 

Ebben persze semmi meglepő nincs, Craig R. Fox és David Tannenbaum a New York Timesban megjelent cikkében írt arról, hogyan vált ketté egy kísérlet során a bökdösés megítélése pártszimpátia alapján. Amikor liberális elvek mentén változást elősegítő bökést kellett értékelni etikai szempontokból akkor a demokrata szimpatizánsoknak tetszett a dolog, a republikánusoknak meg nem, és ugyanez fordítva is így működött: amikor egy konzervatív politikai célkitűzés irányából volt feltéve a kérdés, hiába volt teljesen hasonló logikájú beavatkozás leírva, mivel másmilyen politikai agenda felől volt csomagolva, megfordult a megítélése is. 

A kísérlet során azt is tapasztalták, hogy amikor semleges köntösben írtak le egy beavatkozást, akkor mindenféle előítélet eltűnt, mind a konzervatívok, mind a liberálisok ugyanolyan arányban fogadták el a bökdösések létjogosultságát.