Ötmilliárd forintot mosott tisztára a bűnbanda

bűnügy
2015 október 13., 09:23
comments 27

A NAV kapta el még májusban azt a pénzmosó bandát, akik ötmilliárd forintnak megfelelő eurót utaztattak. Egy egyiptomi és egy vietnami irányította a bűnszervezetet, aminek húsz tagját tartoztatták le, az ügynek összesen harminchárom gyanúsította van. 

A pénzt Budapestről mozgatták, előbb Szlovákiába, ott különböző cégen át mosták, majd kínai cégek számláin landolt a pénz. Ötmilliárd forintnyi. 

Emellett a társaság Ukrajnából és Szerbiából csempészett cigarettát, amit Nyugat-Európába vittek tovább. Három hónap alatt négyszázmillió forint értékben adtak el cigit. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.