Mostantól van propagandáért felelős miniszterünk

POLITIKA
2015 október 19., 11:37
comments 701

Rogán Antal hétfő délelőtt családja társaságában kiállt a Sándor-palota szőnyegére, odasétált Áder Jánoshoz, átvette a kinevezést, ezzel pedig ünnepélyesen is

Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré vált.

Másképp mondva

a propagandáért és a tájékoztatásért felelős minisztérium vezetője lett,

ahogy minisztertársa, Lázár János nemrég megfogalmazta.

Rogán Antal fogadja miniszteri kinevezését Orbán Viktortól 2015 október 19-én
photo_camera Képek: Botos Tamás


Rogán frakcióvezetőből lett miniszter, és mostantól hozzá tartozik majd többek között az állami reklámköltésekért felelős Nemzeti Kommunikációs Hivatal, az évi 25 milliárd forintos költségvetéssel. Ahogy arról korábban írtunk, kinevezésének két oka lehet. Ebből az egyik a fideszes kremlinológia, a másik pedig Magyarország szempontjából érdekes.

A Fideszben azért figyelnek erre, mert:

Lázár János kavarásának (illetve nyilvános kiállásának, ami szerint lemond, ha Rogán nála lesz államtitkár) az lett a vége, hogy Rogánnak csináltak egy külön minisztériumot. Ez értékelhető úgy is, hogy Lázár ritka nyilvános kritikával elérte, hogy egy neki vállalhatatlannak tűnő politikusért ne kelljen felelősséget vállalnia, vagyis ő nyert, meg úgy is, hogy Rogán van olyan fontos ember, hogy külön intézményt hozzanak létre a kedvéért, vagyis inkább ő a győztes.

Miközben a legvalószínűbb az, hogy a nyertes szokás szerint Orbán Viktor, aki megint elérte, hogy a párt utána következő két legerősebb embere egymással harcoljon ahelyett, hogy az utódkérdés egyáltalán komolyabban eszükbe jusson.

photo_camera


Vagyis nem véletlen, hogy Lázár János a szokásos udvariasság nélkül minősítette proganadaminisztériumnak kollégája új munkahelyét.

Magyarországnak meg azért fontos, mert:

Belső kavarás ide vagy oda, ezzel tényleg intézményesült a kormányzati propaganda. A csapat része lesz Tuzson Bence kommunikációs államtitkárként, Dömötör Csaba, Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkára, Biró Marcell, jelenlegi belügyminisztériumi kabinetfőnök, és Nagy János államtitkár.

photo_camera


Az ő dolguk pedig mostantól az lesz, hogy ne legyenek többé a 2014 őszihez hasonló “megbicsaklások”, a nyilvánosság mindig szigorúan azokat a témákat kövesse és közvetítse, amiket a kormány szeretne.

Ehhez rendelkezésükre áll egy egyre terebélyesebb médiacsoport, melynek meghatározó alakjaihoz (Andy Vajna, Habony Árpád) Rogánt erős személyes szál fűzi.

photo_camera


Érdekesek tehát a Fidesz belső hatalmi harcai, de összességében mégiscsak az tűnik fontosabbnak, hogy

hétfő délelőtt két rendszerváltó politikus szentesítette, hogy Magyarországon intézményesen működjön a kormányzati propaganda.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.