Négy éven belül teljesen kizárnák az autókat Oslo belvárosából

közlekedés
2015 október 19., 13:26
comments 76

A norvég főváros új, balos városvezetése hétfőn jelentette be, hogy 2019-re teljesen eltüntetnék a személyautókat a város központjából. A cél a károsanyag-kibocsátás mértékének radikális visszaszorítása. 

A munkáspárti-szocialista-zöld koalíció 2014 szeptemberében került a város élére, kampányuk során is sok környezetkímélő, klímaváltozás ellen küzdő elemet vetettek be. 

A mostani tervek szerint a tiltás a belvárosi zónát érintené, ahol mindössze ezer ember él, viszont közel kilencvenezren dolgoznak. 

photo_camera AFP PHOTO / ODD ANDERSEN

Arról, hogy hogyan fogják mindezt kivitelezni, nem árultak el egyelőre részleteket. 

A helyi üzletemberek közül nem mindenki lelkes az ötlet miatt, például mert a város 57 bevásárlóközpontja közül 11 az érintett területen belül van. 

Az autók kitiltása csak egy eleme egy nagyobb tervnek, aminek célja, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéket 2020-ra az 1990-ben mért érték felére szorítsák vissza. 

A városvezetés emellett azt tervezi, hogy több bicikliutat építenek, támogatást nyújtanak elektromos biciklik vásárlásához, és 2020-ra az egész városon belül 20, 2030-ra pedig 30 százalékkal csökkentik az autóhasználatot. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.