Büszke az NGM, hogy tíz helyet javított Magyarország, pedig valójában két helyet visszacsúszott

gazdaság
2015 október 28., 10:26
comments 127

Több mint tíz helyet javított Magyarország a Világbank Doing Business versenyképességi rangsorában – adta hírül büszkén a Nemzetgazdasági Minisztérium.

De hogyan!

Hát úgy, hogy két helyet rontott.

A Doing Business az egyik a két mérvadó versenyképességi listán. A World Economic Forum jelentésével ellentétben – ahol már évek óta valami egészen elképesztően rosszul, és egyre rosszabban szereplünk – nem a befektetők szubjektív pontozása, hanem objektív mutatók alapján készül. Ezeket a mutatókat, szempontokat rendszeresen felülvizsgálják, most például annyira átgondolták és átsúlyozták őket, hogy Magyarország hirtelen tizenkét helyet előrelépett. De erre kár lenne büszkének lenni, mert a listakészítés módszere változott, értelmetlen egy másik módon készült listához hasonlítani a helyezésünket.

Ha viszont folytonos módszertannal nézzük a listát – tehát a tavalyi állapotot is a mostani módszerrel vizsgáljuk –, akkor Magyarország valójában két helyet visszacsúszott. A tíz vizsgált dimenzióban hat esetében visszaesett, egynél javított egy helyet, háromnál pedig nem volt változás.

Az adózásnál továbbra is él a magyar horrorstatisztika, miszerint egy cégnek évente 277 órát kell foglalkoznia azzal, hogy megfeleljen a NAV kívánalmainak.

Az áram bevezetése egy raktárhelyiségbe 252 munkanapba telik (OECD-átlag: 78). Ebben a kategóriában olyan országok vannak előttünk, Pápua Új-Guinea, Libanon vagy Namíbia. Ahhoz, hogy az ember megépítsen egy raktárat, 23-féle engedélyt kell szerezni, az engedélyeztetés 179 napig tart.


HelyezésVáltozás
Összpontszám42-2
Új cég indítása55+1
Építési engedélyek88-5
Áram117-4
Tulajdon bejegyzése29-1
Hitelhez jutás19-2
Kisebbségi tulajdonosok védelme81-
Adófizetés95-6
Vámügyintézés1-
Szerződések érvényesítése23-
Csődhelyzet megoldása65-1

Magyarország tehát a 42. a listán. A környékbeli országok közül Lengyelország a 25., Szlovákia és Szlovénia a 29-29., Csehország a 36., Románia a 37., Bulgária a 38.

A vámügyintézésnél sem azért végeztünk első helyen, mert nálunk a legflottabb a dolog, hanem ez is egy módszertanból adódik: ebben a kategóriában azt mérik, hogy a legnagyobb kereskedelmi partnerrel folytatott kereskedésben mennyi idő és költség a vámügyintézés. Magyaország esetében a legnagyobb partner Németország, ahol oda-vissza nulla költsége van vámolásnak az EU-s belső piac miatt. Így ebben a kategóriában szinte minden EU-s tagország első lett, holtversenyben. (Világbank Doing Business, pdf, NGM)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.