Nagyot győzött, így egyedül is kormányt alakíthat az AKP, derült ki a vasárnapi választáson.

Óriási izgalom előzte meg a szavazást, mert a lángban álló Közel-Kelet katonailag legerősebb állama Törökország, amely az utóbbi hónapokban Irakban és Szíriában is bevetette bombázóit. Ahogy egy török diák reggel a Twitterre írta: "ma nemcsak Törökországról, hanem az egész régió jövőjéről döntünk". 

Törökország szerepe különösen felértékelődött az EU-ban: Európa vezetői egyre inkább a török államtól remélik, hogy gátat szab a menekültáradatnak. Az európai kormányok készek ezért pénzt és további kedvezményeket is adni cserébe a törököknek, ám a végleges egyezséggel meg kellett várniuk a mostani választást.

A választás egyértelmű helyzetet hozott. A 2002 óta hatalmon lévő AKP fényes győzelmet aratott, egyedül, koalíciós partner nélkül is kormányt alakíthat. Recep Tayyip Erdogan maradhat így az ország ura, aki sokáig miniszterelnökként, az utóbbi időben pedig köztársasági elnökként irányítja egyre keményebb kézzel Törökországot.

Az európai iszlámból féldiktatúra

Az AKP 2002-es hatalomra jutását nagy aggodalmak előzték meg. Erdogan pártja egy ideig be volt tiltva, mert szélsőségesen iszlamista erőnek könyvelte el az addig uralmon lévő szekuláris elit, aminek legfőbb támasza a hadsereg volt.

Erdogan azonban kormányzása első éveiben kivívta magának a nyugatiak elismerését. Tűzszünetet kötött a kurd felkelőkkel, és ezzel befejeződött a 80-as évek közepén kezdődött, több tízezer ember halálát okozó vérontás az ország keleti felében. Rendbe rakta a pénzügyeket, megfékezte az inflációt, majd olyan növekedési pályára állította a török gazdaságot, amit az ország korábban sosem látott. Engedett ugyan a vallási követelések egy részének, de a radikális irányzatokat féken tartotta. 2005-ben már arról vitatkoztak az EU-ban, hogy fel lehet-e venni egy ekkora muzulmán országot, mert egyébként a feltételeket lassan mind teljesíti a tagsághoz.

Aztán az AKP és Erdogan fokozatosan egyre keményebb kezű kormányzásra váltott. A régi, szekuláris elitet kiszorították a bíróságokról, a sajtóból, és egy évekig húzódó per során leváltották a hadsereg teljes vezetését. 

Törökország távolodni kezdett az EU-tól, összeveszett Izraellel, és egyre durvább lett a cenzúra. 2013-ban Isztambulban és Ankarában hatalmas tömeg tüntetett az egyre diktatórikusabb kormány ellen, és a rendőrség sokszor nagyon brutálisan lépett fel.

Háborús pszichózissal készültek

Idén június elején tartották a rendes parlamenti választást, ahol az AKP ugyan nyert, de 2002 óta először nem szerzett elég mandátumot ahhoz, hogy kormányt tudjon alakítani. Bejutott viszont a parlamentbe kurd kisebbség pártja (a HDP), ami nagy meglepetésnek számított, mert az igen magas, 10 százalékos bejutási küszöböt részben éppen ellenük vezették be.

Az AKP nem akart koalíciót kötni senkivel. Legnagyobb ellenzéke, a szekuláris baloldal szóba sem jöhetett, és az AKP-tól is jobbra álló MHP-val sem sikerült megegyezni a közös kormányzásról. Már a választás után néhány nappal felmerült, hogy ősszel újabb választást akarnak kiírni.

Ez a nyár és ez az ősz véresebb volt, mint bármelyik évszak a 21. századi Törökországban. A június 7-i előző választás óta 258 polgári személy halt meg merényletekben és összecsapásokban, és több tucat török rendőr és katona is elesett. 

A kormány újraindította a háborút a kurd kisebbség legradikálisabb csoportja, a leninista PKK ellen, amely iraki központból működik, és szövetségese a Szíriában harcoló legnagyobb kurd frakciónak, amelyik önálló miniállamot szakított ki a török határ közelében.

A PKK elleni légicsapásokra válaszul török rendőröket kezdtek gyilkolni a kurd fegyveresek. A harc addig fokozódott, hogy a török hadsereg augusztusban szabályosan megostromolt kelet-törökországi településeket. Félő volt, hogy újra teljes intenzitással kitör a polgárháború.

Közben két borzasztó öngyilkos merénylet végzett összesen több tucat kurddal, ráadásul a második robbantás a fővárost, Ankarát rázta meg. A török kormány szerint a merényleteket az Iszlám Állam követte el, de a szervezet nem vállalta magára egyik támadást sem. A kurd HDP szerint a török titkosszolgálat előre tudhatott az akciókról.

A terrorveszély és a polgárháború lehetősége miatt rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezethetett be a kormány. Újságok és tévéadók sorát zárták be, nyomozást indítottak a frissen parlamentbe jutott kurd képviselők ellen, fegyveresek szállták meg a kurd többségű településeket. Évtizedek óta nem ült ennyi újságíró börtönben mint most.

Nagyon kockázatos volt

Úgy tűnt, hogy Erdogan és pártja mindent feltesz egy lapra: a háborús hangulatban benne volt, hogy visszahozza a pártból kiábrándult törökök szavazatait, de közben szó szerint életveszélyessé vált a konfliktusok élezése.

Eddig bejött a számításuk. Minden párt rosszabbul szerepelt mint júniusban, de az AKP sokkal jobban. Több mint 3 millió szavazattal többet kaptak mint nyár elején.

Ez részben köszönhető annak, hogy a felfokozott hangulatban többen mentek szavazni, a részvétel 86 százalékos volt. És köszönhető annak is, hogy az AKP-tól jobbra álló ultrancaionalista MHP -tól is vissza tudtak hozni választókat.

A szavazatszámlálás utolsó percei különösen feszülten teltek, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy a kurd HDP ismét be tud jutni. A júniusi 13 százalékhoz képest most csak 10,5 százalékot kaptak. Így végül ott lesznek az ankarai törvényhozásban. 

A legnagyobb kurd településen, Diyarbakirban, az eredmények bejelentésekor így is zavargások törtek ki. Kurdok egy csoportja barikádokat emelt és gyújtott fel, a rendőrök könnygázzal válaszoltak, egyes beszámolók szerint lövések is dördültek.

Stabilizál vagy tovább feszít?

Nagy kérdés, hogy Erdogan és az AKP merre viszi tovább Törökországot. A török kormány tavaly ősszel Oroszországgal kezdett barátkozni, de az oroszok szíriai beavatkozása óta ismét inkább az USA-val vannak jóban.

Törökország ellenségesen figyeli Irán erősödését, de aggódik az iraki és szíriai kurdok önállósága miatt is. Nagy kérdés, hogy a szír területeket szombaton is bombázó török hadsereg mennyire lesz aktív most, a választási kampány végeztével. És az sem látszik még, hogy a kampány után a kurd konfliktust tovább élezik, vagy inkább a békés rendezést erőltetik majd.

A legfontosabb kérdés a mi szempontunkból az, hogy az újraválasztott török kormány meg akarja-e állítani a menekülteket. Törökországban legalább 2 millió szír menekült él, sokan közülük táborokban, és a balkáni útvonalon érkező egyéb nemzetiségű migránsok is mind áthaladnak Törökországon. 

Mit kér biztos győzelme után Erdogan az európaiaktól, és azt az európaiak meg akarják-e adni neki? Hamarosan ez is kiderül.